Hatezer métert zuhant a repülő, az utasok már elbúcsúztak az életüktől

Több mint hatezer métert zuhant a levegőben az AirAsia egyik járata. Az utasok egy része már elbúcsúzott az életétől, amikor a gépet sikerült stabilizálni – számolt be a The Telegraph.

A QZ535-a számú járat az ausztráliai Perthből Baliba tartott. Huszonöt perccel felszállás után a repülő hirtelen veszíteni kezdett a magasságából. A riadt utasokat a személyzet figyelmeztette, hogy a gép zuhanni fog. A pánikot növelte, hogy közben kinyíltak az oxigénmaszkok is.

„Elővettem a telefonomat, és üzenetet küldtem a családomnak, abban a reményben, hogy megkapják. Elbúcsúztam tőlük. Iszonyatos volt” – mesélte az egyik utas. Egy másik utas arra panaszkodott, hogy miután az oxigénmaszkok kinyíltak, a személyzeten is eluralkodott a pánik. „Az utaskísérők is hisztérikusan sikoltoztak, majd eltűntek. Senki sem mondta el, hogy mi történik” – idézte fel a történteket.

A gépet 6000 ezer méteres zuhanás után sikerült stabilizálniuk a pilótáknak. A repülő visszafordult, az utasok épségben földet értek Perthben. Az AirAsia közleményben kért elnézést a kellemetlenségekért. A magasságvesztés okait még vizsgálják.

Kimaradt?