Nyolc erdélyi orvos kapott „Év praxisa” díjat Budapesten

Tíz-tíz magyarországi és határon túli háziorvos vehette át csütörtökön az Év Praxisa a Kárpát-medencében pályázat díjait Budapesten, a húsz legjobb között nyolc erdélyi orvos szerepel. Egyiküket, a csíkszeredai Törzsök Tibor háziorvost sikerült elérnie a maszol.ro-nak, aki elmondta, már korábban értesült kitüntetésről, azonban különféle problémák miatt nem lehetett jelen a díjátadáson.

index2

"Nagyon meglepett a hír és nagyon jól esett, nem számítottam rá. Valószínűleg sokkal érdekesebb esetek is előfordulnak, azonban a zsűri úgy ítélte meg, hogy idén én kapom a díjat. Mi már inkább annak örülünk, ha a páciens jól van", mondta lapunk megkeresésére a Csíkdánfalván is rendelő Törzsök Tibor háziorvos, aki a soltszentimrei Martinkó Istvánnal osztozott a kilencedik helyezésen.

Első díjat kapott a záhonyi Mosolygó Gábor és az oromhegyesi Gazdag Veronika. Második lett Sahin Fawaz Baktalórántházáról és Arros Melinda Székelyudvarhelyről, harmadik pedig az egri Somogyi István és a zetelakai Izsák Seres Emese. Negyedik helyen a zagyvaszántói Kovács Erika és a gyimesfelsőloki Tankó Zsigmond Klára, az ötödiken a budapesti Márhoffer Ildikó és a székelyudvarhelyi Egyenes-Pörsök Henrik végzett. A hatodik helyezést érdemelte ki Balogh Márta Pécsről és Montányi Muskonja Gabriella Zentáról, míg a hetedik helyet a budapesti Diós Erzsébet és a marosvásárhelyi Sáfár Emese szerezte meg.

Nyolcadik lett Katona Judit Kecskemétről és Sántha Krisztina Mezőcsávásról, kilencedik Martinkó István Soltszentimréről és Törzsök Tibor Csíkszeredáról, míg a tizedik helyen a gyulai Horváth Imre és a dicsőszentmártoni Fekete Albert végzett. 

Az elismeréseket Beneda Attila, a magyar egészségügyért felelős államtitkárság kabinetfőnöke és Balogh Sándor, az Országos Alapellátási Intézet (OALI) főigazgatója adta át – értesít az MTI.baloghsandor

A díj odaítélésénél a szakmaiság mellett az emberség, az empátia is lényeges szempont volt - hangsúlyozta Beneda Attila kabinetfőnök, hozzátéve: ez az elismerés gesztus azok felé, akik az alapellátásban dolgoznak. Balogh Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy a körzeti orvoslás nem szolgáltatás, hanem szolgálat. Ezt bizonyítják a díjazottak, akik példát mutatva végzik munkájukat.

A nyertesek az OALI elismerő oklevelei mellett a többi között vérnyomásmérőt, EKG-készüléket, könyvcsomagot és vércukormérőt vehettek át.

A bírálóbizottság tagjai a felhívásra beérkezett mintegy 200 magyarországi és határon túli betegtörténetből választották ki a 10-10 legjobbat. A zsűri fontosnak tartotta a háziorvos és a nővér szakmaiságát, de a díj odaítélésénél a legfontosabb szempont az emberség, az empátia, a munka társadalmi értéke volt. A közönség ezt követően december 15-től december 30-ig szavazhatott a jelöltekre az interneten. A két első helyezett mintegy tíz-tízezer voksot kapott, a végső sorrendet a közönségszavazatok végeredménye döntötte el.

Kimaradt?