Liviu Pop a katolikus gimnázium ügyéről: nem szabad megismétlődnie annak, ami történt

Liviu Pop oktatási miniszter szerint nem szabad megismétlődnie annak, ami Marosvásárhelyen történt a Római Katolikus Gimnáziummal, és leszögezte: a kormánynak vagy a parlamentnek is  rendelkeznie kell  azzal a  joggal, hogy  iskolát alapíthasson  olyan esetben, amikor a helyi önkormányzat ellenszegül  ennek az akaratnak. 

A tárcavezető erről szerdán nyilatkozott azt követően, hogy megbeszélést folytatott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi frakciójával a magyar érdekvédelmi szervezet kérésére. 

A miniszter emlékeztetett, hogy a nyáron hatályba lépett az oktatási törvénynek egy olyan módosítása, amely megteremti a kormány számára az iskolalapítás jogát. A jogszabály korábbi formája szerint ebben csak a helyi önkormányzat volt illetékes. Pop szerint nem normális, hogy senki ne tehessen semmit, ha egy helyi önkormányzat akadályoz egy iskolaalapítást.

A miniszter ugyanakkor azt is elmondta, hogy amíg nem születik bírósági határozat az ügyben, nem lehet lépni. Az RMDSZ tájékoztató hírlevele szerint a találkozón Pop kijelentette: amennyiben január közepéig lezárul az iskola ügyében indult per, újra lehet alapítani az iskolát önkormányzati határozattal vagy miniszteri rendelettel.

Szabó Ödön, az RMDSZ parlamenti képviselője az MTI-nek elmondta: a nyáron jelent meg a közlönyben a szóban forgó módosítás, amely az RMDSZ javaslatára született. Ez lehetővé teszi, hogy a kormány hozzon döntést egy település iskolahálózatáról. Szabó Ödön szerint a marosvásárhelyi iskola megalapításának ez csak az egyik megoldási eleme, politikai döntésnek kell születnie kormányzati szinten - tette hozzá.

Kifejtette: a rendkívüli megbeszélést azért kezdeményezték, mert több panasz felhalmozódott a kisebbségi oktatásban. Megállapodtak a miniszterrel, hogy az új oktatási törvény - amelyen jelenleg dolgozik a minisztérium - nem fogja szűkíteni a kisebbségi oktatási jogokat. Ígéretet kaptak arra, hogy nem fog tovább késlekedni kisebbségi pedagógusközpont, valamint az oktatási, nevelési és kutatási intézet magyar irodájának megalakulása. Szorgalmazták, hogy mielőbb szülessen megoldás a kisebbségi diákoknak szánt tankönyvek, valamint az iskolák kisegítő személyzetének pótlására.

A Maros megyei tanfelügyelőség szeptember elején felfüggesztette a marosvásárhelyi magyar tannyelvű katolikus iskola működését, a korrupcióellenes ügyészség pedig vádat emelt az iskola megalapításáról rendelkező volt megyei főtanfelügyelő és az iskola volt igazgatója ellen.

Szeptemberben Liviu Dragnea, a kormány fő erejét képező szociáldemokraták pártelnöke megígérte Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy megoldják a marosvásárhelyi iskola helyzetét.

Kapcsolódók

Kimaradt?