banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Orbán: jól jár a Kárpát-medencében, aki együttműködik a magyarokkal

Készen állunk az együttműködésre, és jól fog járni, sőt már most jól jár a Kárpát-medencében az a nép, amelyik együttműködik a magyarokkal - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) hétfői tanévnyitóján mondott beszédében.

A nagyváradi újvárosi református templomban tartott rendezvényen a miniszterelnök kifejtette: a magyarok megerősödése hozzájárul a Kárpát-medencében élő más népek békességéhez, és jólétéhez is. "Mi készen állunk az együttműködésre, és aki együtt fog működni velünk az jól fog járni, sőt már ma is jól jár. (...) A szlovénok, szlovákok, szerbek és magyarok egymást erősítve fejlődnek, és remélem, hogy egyszer Románia is erre az útra lép majd" - fogalmazott a miniszterelnök.

Szerinte mindez annak a következménye, hogy "sikerült erős és tekintélyes európai középállammá tennünk Magyarországot". Úgy vélte: a kettős állampolgárság, az oktatási lehetőségek bővítése, a magyar szellemi erőközpontok megerősítése, mind a felívelő magyar korszak első jelei. "Ma olyan gazdasági programok futnak szerte a Kárpát-medencében, amelyek segítik önöket, hogy szülőföldön megmaradhassanak, és boldogulhassanak" - fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor fontosnak tartotta, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem nevében is szerepel a keresztény és a Partium szó. Úgy vélte, az előbbi azt jelzi, hogy az egyetem kiáll az európai fősodorból már kiszorított olyan értékek mellett, mint a keresztényi szeretet, az igazságosság és a felelősség, utóbbi pedig azt a küldetést jelzi, melyet a történelem során a Partium megtestesített: "az egész nemzet megvédéséhez az egyes részek megóvásán keresztül vezet az út".

A jövő kérdéseire válaszolva kijelentette: "ma csak annyit mondhatunk, hogy minden egyes nappal szélesebb lesz az alap, amelyre a magyarok az anyaországban, önök pedig Erdélyben, Partiumban saját jövőjüket építhetik". Ma már van minek nekivetnünk a hátunkat. Olyan erős a hátország, amelyről egy évtizeddel ezelőtt legfeljebb csak álmodozhattunk - tette hozzá. "Az anyaország összeszedte magát és a saját lábára állt: munka alapú gazdaság, családalapú társadalom, patrióta oktatás, és nemzeti elvű külpolitika" - hangsúlyozta.

"Neveljenek bátor, felkészült, és tettre kész erdélyi fiatalságot"

Orbán Viktor további támogatást ígért az egyetemnek. Kijelentette: csak akkor lesz magyar jövő a Kárpát-medencében, ha elkötelezett és felkészült fiatalokat sikerül a nemzet szolgálatába állítani. "A magyar jövőt azok a fiatalok jelentik, akik elég bátrak ahhoz, hogy a családot, a közösséget, a nemzetet válasszák, elég merészek ahhoz, hogy a hagyományos és bevált európai értékek mellett döntsenek a mindent egynemű masszává gyúró szellemi divatirányzatok helyett" - fogalmazott.

Arra biztatta az egyetem tanárait, hogy neveljenek bátor, felkészült, és tettre kész erdélyi fiatalságot, olyan nemzedéket, amelyben lesz elég életerő, kurázsi, és nagyra törés, hogy hozzá illő, és a magyarok múltjához méltó jövőt válasszon és fel is építse azt. "Mi úgy hisszük, hogy önök fogják ismét naggyá tenni Magyarországot" - zárta nagyváradi tanévkezdő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök.

Kelemen: az egyetemnek nem csupán oktatnia, hanem nevelnie is kell

Kelemen Hunor a tanévnyitón arról beszélt, hogy az egyetemnek nem csupán oktatnia, hanem nevelnie is kell. Az RMDSZ elnöke feltette a kérdést: elegendő-e, ha egy egyetem csak oktat, vagy nevelnie is kell, tartsa-e szem előtt a nemzet előtt álló kihívásokat? A kérdésre válaszolva kijelentette: nem elegendő csak oktatni, különösen egy olyan egyetemen, amelyet a magyar állam alapított és működtet, ott a nevelésnek is helyet kell kapnia.

Az erdélyi oktatási hagyományok is bizonyítják, hogy akkor volt fejlődés, felemelkedés, ha az oktatás együtt járt a neveléssel - mondta, hozzátéve: "különösen fontos itt és most, kisebbségi létben, Erdélyben és Partiumban új utakat keresni, amelyeken a hagyományokra is építve folytatni lehet az ezeréves utat". Az egyetem nemcsak épület, hanem szellemiség, lelkület, elköteleződés a tudományok iránt, új utak keresése, szabadságszeretet és nemzeti jövőkép - mondta Kelemen Hunor, majd a templomi tanévnyitón jelen lévő Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordulva azt mondta, helyes döntés volt az erdélyi egyetemek, a Sapientia és a partiumi egyetem létrehozása, ami hozzájárul, hogy "a magyar közösség nem válik futó emlékké".

Az RMDSZ elnöke szavait azzal zárta: együtt dolgoznak annak érdekében, hogy a romániai adófizetők pénze is visszakerülhessen az intézményekbe.

Kató számokról és eredményekről beszélt

Kató Béla erdélyi református püspök, a magyar állam által erdélyi felsőoktatásra biztosított pénzösszeget kezelő Sapientia Alapítvány elnöke az elmúlt 17 esztendőre visszatekintve elmondta: létrehozása óta 2016 végéig a Sapientia Alapítvány 25,6 milliárd forint támogatást kapott a magyar államtól. Ennek az összegnek több mint 25 százalékát, 7,3 milliárd forintot a Partiumi Keresztény Egyetem működtetésére fordították - tette hozzá.

Kató Béla rámutatott: ingatlanfejlesztésekre 11,6 milliárd forintot költöttek, ebből a forrásból 2,3 milliárd jutott a partiumi egyetemnek. Az elmúlt 17 év alatt az összes magyar támogatás, amely eljutott az alapítványhoz, meghaladja a 37 milliárd forintot - jelezte a püspök.Az alapítvány elnöke bejelentette: a Partiumi Keresztény Egyetemen alapszakokon 693, mesterszakokon 147 hallgató kezdi meg a tanévet, 50 főállású oktatóval. 

Pálfi József rektor tanévnyitó beszédében arra biztatta az egyetem hallgatóit, hogy ne legyenek az olcsó munkaerőt kereső nyugati világ "cselédei". "Ha el is mentek, tanulni menjetek, és gyertek vissza tudással, tapasztalattal. Szülőföldeteket tegyétek élhető világgá. Ne csak magyar ünnepeink legyenek, hanem magyar mindennapjaink is" - fogalmazott a rektor.

Tőkés László arra emlékeztetett, hogy Bethlen Gábor fejedelem óta cél Erdélyben, hogy az itt születő fiataloknak ne kelljen elmenni hazájukból, hanem otthon, anyanyelven szerezhessék meg a tudást. Hozzátette: ugyanez a cél vezérelte az egyetemalapítókat, amikor 1989 után elkezdték a harcot a magyar nyelvű felsőoktatásért. "Csapataink harcban állnak" - tette hozzá a politikus.  

A templomi rendezvény végén a résztvevők átvonultak a Partiumi Keresztény Egyetem új épületének avatójára. A négyszintes, 2096 négyzetméter hasznos felületű épületben egy aula és három tanterem, a képzőművészeti szak termei, valamint az intézmény könyvtára kapott helyet.

Kapcsolódók

Kimaradt?