Pert nyert és Bihar Megye Tanácsának elnöke marad Pásztor Sándor

Bihar Megye Tanácsának vezetősége megnyerte pénteken azt a pert, amelyben a Nemzeti Liberális Párt a tanácselnök és a két alelnök megválasztásának semmissé nyilvánítását kérte.

A hírt az RMDSZ színeiben megválasztott Pásztor Sándor erősítette meg a Maszolnak. Közlése szerint a Temes megyei táblabíróság jogerős ítélete még nem jelent ugyan meg az igazságügyi minisztérium honlapján, de ügyvédeik tájékoztatása szerint megnyerték a pert, amelyben a nagyváradi bíróság alapfokon még ellenük döntött.

Pásztor Sándortól megtudtuk: a per csütörtöki temesvári tárgyalásán a megyei tanács két alelnökét, Ioan Mangot és Traian Bodeát ügyvédeik képviselték, az RMDSZ politikusa pedig maga képviselte a saját ügyét, emellett a megyei önkormányzatnak is jelen volt két ügyvédje.

A jogerős ítélet lényege, hogy a megyei tanács vezetőit jogi úton nem lehet leváltani. Pásztor Sándor szerint egyébként a per a több mint egy éve tartó politikai cirkusz része, akárcsak az, ami jelenleg történik: a PNL-sek minden eszközzel próbálják megakadályozni a szociáldemokraták új tanácsosának beiktatását. A Bihar megyei tanácselnök szerint új, konstruktív szakaszt kell kezdeni az önkormányzatnál a per lezárultával.

A PNL három pontban támadta meg a megyei önkormányzat elnökének és két alelnökének megválasztását. Kifogásolták, hogy a megyei tanács elnökválasztó ülését nem az ideiglenes elnök vezette – ilyenre Romániában nem volt precedens. Sérelmezték továbbá, hogy a szavazatszámláló bizottságnak csak két tagja volt – annak utána, hogy kivonultak a teremből, s visszahívták képviselőjüket a bizottságból. A harmadik kifogást a hangoskodás és a szavazási procedúra megsértése miatt emelték, noha – mint arról annak idején beszámoltunk – éppen ők voltak, akik kis híján verekedésig fajuló rendbontást okoztak.

Kapcsolódók

Kimaradt?