Az erdélyi viharkárosultaknak gyűjt a magyarországi református egyház

Adománygyűjtést hirdet a vasárnapi erdélyi vihar károsultjai javára a Magyarországi Református Egyház (MRE).

Az MRE kommunikációs szolgálata csütörtökön az MTI-vel közölte: a viharban, amelynek nyolc halálos áldozata és több mint százharmincan sérültje van, több templom is megrongálódott. Ledőlt az igazfalvi és a harói templom toronysisakja, megsemmisült a sztánai templom tetőhéjazatának jelentős része, valamint viharkár érte a zsibói, az apanagyfalui és az egeresi templomot is.Kató Béla erdélyi, illetve Csűry István királyhágómelléki református püspök tájékoztatása szerint a felsoroltak mellett több épület, templom, parókia és villanyvezeték is megrongálódott a tomboló szélben - olvasható a közleményben.

Bogárdi Szabó István, az MRE zsinatának lelkészi elnöke és Huszár Pál világi elnök arra kéri a jó szándékú embereket, hogy támogassák a viharkárosult családokat és gyülekezeteket. Hozzátették: a felajánlásokat a Magyarországi Református Egyház erre a célra elkülönített, 11100104-19024048-36000001-es számlaszámára várják, és arra kérik az adakozókat, hogy a közlemény rovatba írják be: "viharkár".

Kapcsolódók

Kimaradt?