Johannis: a szászok együtt fognak ünnepelni a románokkal a Nagy Egyesülés centenáriumán

Az erdélyi szász közösség a románokkal együtt fog ünnepelni a Nagy Egyesülés jövő évi centenáriumán - hangsúlyozta Klaus Johannis államfő vasárnap a Brassó megyei Szászkeresztúron.

Az elnök az erdélyi szász településeket népszerűsítő kulturális fesztiválon mondott beszédében rámutatott, meglátása szerint a pozitív üzenetekre kellene fókuszálni.

"A szász közösség együtt ünnepel majd a románokkal a centenáriumon, és úgy gondolom, végül a többiek is meggyőződnek majd arról, hogy ez az üzenet. A centenárium rendkívül jelentős esemény, és bár egyeseknek mindössze annyit jelent, hogy eltelt száz év, ez nagyon fontos, mert ez alatt a száz év alatt szerintem Románia bebizonyította, hogy egy, a birodalmak peremén álló kis országból a régió erős, stabil országává lehet fejlődni (...). Elmondhatjuk, hogy az elmúlt száz évben fontos és határozott lépéseket tettünk együtt a jó irányba" - fogalmazott beszédében Iohannis.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Szabadság című kolozsvári napilapnak adott interjúban azt mondta, a magyaroknak nincs mit ünnepelniük 2018-ban, Erdély Romániához való csatolásának 100. évfordulója alkalmából. A szövetségi elnök ugyanakkor aggodalmának adott hangot amiatt, hogy az elmúlt 100 évhez köthető jelentősebb megvalósítások hiányában a román politikusok a nacionalista retorikához folyamodnak majd. 

Kapcsolódók

Kimaradt?