Áttekintés egy fogalom históriájából, II. rész

Hosszabb előző írásom körvonalai és a mostani sorok is akkor kapnak igazán belakott teret, ha figyelembe vesszük, hogy a civil társadalom rendszerváltás közben és utána ki/átalakult fogalomköre, az NGO-k életrehívása, ezres nagyságrendű tömegesedése és napjainkban épp a kormányzati oldalról a civilitás elszánt, adminisztratív és áldásosan bürokratikus korlátozása (megfegyelmezése, jogainak hatalmi kontrollja, megfélemlítésének állammonopolista és manipulatív megszorításai) hogyan jelennek meg a civil oldalról nézve, a polgárosodási, liberális, önszervező társadalmi szféra és értékrend fókuszában. A civilitás egykoron a feudális államiság és a hasonlóképpen túlhierarchizált egyháziság ellenében kimódolt eszköz volt (és sok helyütt maradt is), melynek jelentősége nemcsak a mindenkori kormányzattól, uralkodótól, államberendezkedéstől független önszerveződés szempontjából volt meg, hanem az önkormányzatiság, a polgári egyesületek, a nyilvánosság, a szolidaritás, a jóléti önkéntesség, avagy épp a hatalomkritikai beszédmódok szempontjából volt mindez lehetősége és szabad útja a hatalom elvitatásának, legitimitása megkérdőjelezésének is. A civil, vagyis a városlakó polgár öntudata az ókortól kezdve rendelődött alá a közösség akaródzásainak, a hatalmi elit korábbi „szolgáló” funkciója pedig épp ellentéte volt és maradt a civilségnek. Lettek tehát ellentétesek egymással, s ma a hatalomkorlátozás részben már elit-feladat, de midőn nem igazán érvényesül, az állam megszűnik „éjjeliőr” lenni, napi működésében a kontroll eszközei már meggyengülnek, s ilyenkor erősödik a civil szféra, amely megtalálja a maga hatalmi réseit, „szektor”-feladatait, önkéntes vállalásait is. Ámde reggelente az állam is fölébred, sőt ma már éjjelente is lehallgat, megfigyel, detektál, keres, nyomoz, korlátoz – akár a hálószobáig hatoló késztetéssel vagy kamerával is.

Más, de korántsem érdektelen kérdés, hogy amikor maga az államhatalom készteti, kedvezményezi, serkenti, szorgalmazza, olykor támogatja is a civil szféra formálódását (lásd pl. polgári körök kialakítását országos szintű mozgalomban, nem-kormányzati szervezetek életre kelését az elmúlt negyedszázadban, vagy akár hatalom- és társadalomkritikus tömeg önkreatív betagolódását félkatonai szervezetekbe, vagy épp a CÖF előtérbe juttatását a politikai szcéna eseménymenetében), akkor még civilségről van-e szó, vagy csalárdságról, a hatalmi tér civil segítséggel kiterjesztett ügyeskedéséről. S amikor már éppen a megfontolás határán áll, miképpen is alkotunk fogalmat olyan kezdeményezésekről, melyek sem az államberendezkedés, sem a gyülekezési törvény, sem a párttámogatási vagy pártalapítási szabályozók felől nézve nem nyerhetnek főhatalmi legitimitást, akkor az uralom elvitatása sokkal nehezebbé válik. Egyszóval: a hatalom által kisajátított politikai térben adott esetekben és időszakban főszerepet kaphatnak olyan társadalmi (civil, önjelölt, helyi, érdekcsoportos, képviseleti, nem-intézményes) önreprezentációk, melyek a napi sajtóban és a főútvonalakon is az „utca szintű politizálás”, az „Occupy-mozgalom”, a Tanítanék Mozgalom, a Milla, a Hallgatói Hálózat vagy A város mindenkié alakjában jelennek meg…, s akkor ezek mégiscsak civilek a szó tradicionális értelmében, ugyanakkor a polgári ellenállás új formáit is előveszik, kitalálják, megkonstruálják. Ilyenek például az egyre hatékonyabbnak tetsző állampolgári kezdeményezések, provokált népszavazások, plakátkampányok, polgári engedetlenségek, új mozgalmak, állandósult demonstrációk, petíciózások, önkéntes megtagadási játszmák, melyek az ismét ébredező civil társadalom előjelei.

Erről az utcai szintű, politikai és társadalmi térben új erőként megjelenő, meglepetéseket kínáló, váratlan, kiszámíthatatlan és efemer engedetlenségi világról szól a társadalmi közjó és a politikai érdekszférák kortárs csatáinak megannyi változatát áttekinthető rendszerbe tagoló könyv, Antal Attila szerkesztette munka, amely tizennégy tanulmányban járja körül a mai civiltársadalmi jelentéstartalmakat. A civilek hatalma kötet[1] politológusok, jogászok, filozófusok, szociológusok, ügyvéd, szociálpszichológus, kulturális antropológus, közgazdász, közösségfejlesztő, médiakutató szerzők, akadémiai kutatók és egyetemi emberek, társas kapcsolatok széles mezőivel foglalkozó szakmabeliek tanulmányaiból áll, akik szinte mind a maguk tudásteréből, tapasztalati világából és mások kutatásaiból összegzik a civil világ mai állapotrajzát.

A testes „kézikönyv” nemcsak áttekintő múltkép, hanem jelen állapotrajz is. Eltérő kutatástechnikák lakoznak benne, de ha apróbb eltérésekkel is, mindannyian ugyanazt a főirányt, a közpolitika, nyilvánosság és az új tömegmozgalmak mozgásdinamikáját belátni törekvő alapszempontot érvényesítik. Ha föltételeződik, hogy állampolitikai szinteken a működési stratégia a „hard power” (kényszerítés) technikáival él, akkor szinte kézenfekvő, hogy a társadalmi védekezés, és maga a „védekező társadalom” alapműködési rutinja a „soft power” (a késztetés) programosságával fog élni és tud is élni. A kötet szerkesztői bevezetőn túli első kerettanulmánya Ágh Attiláé, aki „vitairatában” a civilek hatalmáról ír, s közelebbről a védekező társadalom mai magyar helyzetéről, késztetéseiről, kooperatív megoldásairól, a részvételi demokrácia Közép-Kelet-Európában kialakulni látszó alapdimenzióiról, melyek egyre inkább a „semmit rólunk nélkülünk!” álláspont körül alakulnak, hiszen a kiüresedő és devalválódó demokráciák struktrúraváltásainak hősei, részint szervezet-emberek, részint viszont mozgalmi emberek, akik a (liberális) piaci viszonyok közötti szociális támogatási modelleket, mintákat és utakat keresik vagy érvényesítik is. A képviseleti demokrácia jelezhető csődjeinek klasszikus szakirodalma mentén maga is rávilágít a konstruktív, pozitív civil és a „negatív civil”, a jó és a rossz civil, a közjogi és a makrópolitikai modellektől eltérő dinamikájú „társadalmi közép” új normarendszerének kialakulási fázisaira (11-46. old.).

Új szempont-együttest, a közjó és a civilek képviseleti világa melletti populista és szélsőséges szerveződések, negatív politikai fejlődéshelyzetek veszély-zónájában jelen lévő érdekek és tömegek, a liberalizmustól távolodni kívánó vagy depolitizálódó politikai világok kritikai értékelésére fókuszál Antal Attila (47—60. old.), a kormányzati szándékok (NER) és a politikai irány- és kormányváltás új stratégiái felől tekinthető NGO-k, civil kódex és új, közhasznú, jogiasuló formájú társadalmi mozgások szervezetrajzát adja Sebestyén István (61—84. old.), új mozgalmi formák, ciklusok és alulról szerveződő érdekérvényesítési csapdák vagy kiutak belső vidékeire vezet Kerényi Szabina (85—102. old.), akiknek írásai az első fejezetet alkotják. Nincs mód itt minden írást érzékeny körvonalakkal jellemezni, így hát csak jelzem, hogy a második fejezet közbizalom, közhatalom és civilség témaköre már a nonprofit szervezetek jogi szabályozásai, állami ügyetlenségei és zavarodottságai, bizalomhiányos tömegtevékenységek normái és „részvételi fordulat” felé navigáló tömeges helykeresések témaköreit mutatja be Bíró Endre, Nagy Ádám, Oross Dániel és Péterfi Ferenc tanulmányai révén (105—197. old.), a harmadik, „Civil esetek” keretcím alatti tanulmányok pedig tényleges esetsorokat követnek, a lakásfoglaló mozgalomtól a gender-ellenes hazai diskurzusokon át a kormányzati civilek nemzetközi hatásgyakorlási módjain át a civil nyilvánosság formálódásának kísérleteiig és a norvég civil támogatások elleni kormányzati támadás-sorozatig követik a kortárs folyamatokat Tóth Fruzsina, Lehotai Orsolya, Varga Áron, Zsolt Péter és Torma Judit alapos dolgozataiban (201—281. old.). Végül a hazai NGO-k korai, még késő-szocializmus-kori kialakításáig visszatekintve is az elsők közötti kutatója, Kuti Éva értékeli a tartós trendeket és múló zavarokat, beleértve a civilség trendkutatási és jövendölhető stratégiai szerepváltozásait is (283—304. old.).

A könyv nem csupán alcímében hordozza a politikai tér birtokbavételéért folyó harc jellemzését, a kiszorítási és bekebelezési küzdelmeket, erőhatások konfliktusát tükröző szimbolikus politikák föltérképezését. A látható és a sejtelmesen rejtőzködő folyamatok a késő-szocializmus korában teljességgel „fű alatt” meginduló mozgalmak részint mai újraéledését tükrözik, részint a látható felszínen immár megjelenő, „szárba szökkenő” aljnövényzet dzsungelre emlékeztető kuszaságát is megjelenítik. A politikai tér meghatározása, értéke, birtoklása vagy kisajátítása oly régóta alapvető felülete a civilségnek, hogy e folyamatok talán másképpen nem is nyerhetnének teret, mint magában a térszemlélet, a makropolitikai térben kimódolt mikropolitikai miliő birtokbavétele árán. De (Ágh Attila szavaival) „A sokat emlegetett hasonlattal a demokrácia épületébe nem költöztek be a lakók, és csupán a kiüresedett, tönkreelitesedett képviseleti demokrácia jutott nekik. Magyarán, nem teljesedett ki a nyugatias civil társadalom, mint a fenntartható demokrácia alapszintje, nem épült ki a társadalmi közép ’emelete’, és ezért beomlott a tetőszintje is. Nem csoda persze, hogy ez az állampolgárok nélküli és feletti demokrácia pocsékul működött…” (23. old.). Ezért aztán a megmaradó világok állapotrajza kínálta virtuális birodalomban lakozás, tervezés, építkezés és életvitel több mint képtelenné, lehetetlenné vált. Egyelőre. S ez nem puszta jóslat, vágyakozás, hanem a civilitás alapszabálya is: amire engedélyt kell kérni, amit lehet megtagadni vagy fölülről és kívülről korlátozni, szankcionálni vagy ellehetetleníteni, az nemcsak összedől idővel, de megteremti új építőit, a civilizáció hagyományát mindennek ellenére alapvető programként vállaló állampolgári magatartások túlélő stratégiáit, a civilek hatalmát is.

Hivatkozásokaz I. és II. részhez

Arato, Andrew 1987. Civil társadalom, társadalomelmélet és államszocializmus. Századvég, 3. sz.

Ágh Attila 1984. A politika világa. Kossuth Könyvkiadó. Bp.

Ágh Attila 1987a. Védekező társadalom. Magyar Tudomány, 7-8. sz.

Ágh Attila 1987b. Politikai reform és civil társadalom. Magyar Tudomány, 10. sz.

Ágh Attila 1989a. Az önszabályozó társadalom. A civil társadalom Nyugat- és Kelet-Európában. Kossuth Könyvkiadó. Bp.

Ágh Attila 1989b. A századvég gyermekei. KJK, Bp.

Balogh István szerk. 1994. Törésvonalak és értékválasztások. MTA PTI, Bp.

Bruszt László 1987. A több szólamú politikai rendszer felé. Valóság, 5. sz.

Bruszt László 1995. A centralizáció csapdája. Átiratok sorozat, Savaria University Press.

Csanádi Mária 1994. Honnan tovább? T-Twins, Bp.

Csepeli György – Kéri László – Stumpf István (szerk.) 1992. Állam és polgár. MTA PTI, Bp.

Csizmadia Ervin 1989. Milyen civil társadalom van és milyen nincs Magyarországon? Kritika, 5. sz.

Fischer András – Levendel Ádám (szerk.) 1992. Átépítés alatt. Bp. Századvég Kiadó.

Fricz Tamás 1987. Az individualizáció esélyei. Valóság, 5. sz.

Gáthy Vera (szerk.) 1989. State and Civil Society. Szociológiai Intézet.

Gati, Charles 1991. Füstbe ment tömb. Századvég - Atlantisz. Bp.

A.Gergely András 1994. Urbanizált méhkas, avagy a helyi társadalom. MTA PTI.

Gombár Csaba 1989. Borítékolt politika. Pénzügykutató RT. Bp.

Gyáni Gábor 1991. "Civil társadalom" kontra liberális állam a XIX. század végén. Századvég, 1. sz.

Heller Ágnes – Fehér Ferenc 1993. A modernitás ingája. T-Twins, Bp.

Janos, Andrew C. 2003. Haladás, hanyatlás, hegemónia. Kelet-Közép-Európában. Helikon Kiadó, Bp.

Kemény István 1991. "Polgárosodás – polgárjogok nélkül". In: Közeből s távolból. Gondolat Könyvkiadó, Bp.

Kiss Mária Rita 1987. "Civil" és "más" társadalmak. Magyar Tudomány, 7-8. sz.

Kolosi Tamás – Papp Zsolt 1973. A társadalmi struktúra történelmi alakváltozásai. Társadalomtudományi Közlemények, 4. sz.

Lengyel László 1994. Korunkba zárva. 2000 - Pénzügykutató, Bp.

Löfler Tibor szerk. 1989. Az állam varázstalanítása. Válogatás a mai nyugatnémet politológiai irodalomból. JATE, Szeged.

Magyari Nándor László 1990. Civil társadalom: utópia vagy realitás. A Hét, Bukarest, június 18.

Márkus Mária 1992. "A szükségletek politizálódása" címen tartott előadást a Szociológiai Intézetben, amely kiegészítve megjelent a Szociológiai Szemle, 3. számában.

Miszlivetz Ferenc 1993. A lehetséges határainak újrafogalmazása. Átiratok sorozat, Savaria University Press, Szombathely.

Miszlivetz Ferenc 1995. Vadkelet-party. Átiratok sorozat, Savaria University Press, Szombathely.

Molnár Miklós 1982. Pouvoir et sociétét civile dans les pays de l'Europe de l'Est: concepts et réalités. Cadmos, Automne.

Molnár Miklós 1985. Systéme communiste et société civile. Communisme, 8. 66/b.

Molnár Miklós 1990. La démocratie se lève á l'Est. Pologne et Hongrie. P.U.F, 387 p.

Papp Zsolt 1982. Polgári társadalom és politikai állam. In: Bihari M. (szerk.) Politika és politikatudomány. Gondolat Könyvkiadó, 188-222. p.

Pataki Ferenc 1993. Rendszerváltás után: társadalomlélektani terepszemle. MTA Pszichológiai Intézete, Bp.

Pokol Béla 1986. Alternatív utak a politikai rendszer reformjára. Valóság, 12. sz.

Szabó Ildikó 1992. Az ember államosítása. In: A pártállam gyermekei. Politikai szocializáció Magyarországon. Bp. On-line: epa.oszk.hu/00000/00015/00058/pdf/09szemle_164-168.pdf

Szabó Máté 1980a. "Societas civilis" és "bürgerliche Gesellschaft". Magyar Filozófiai Szemle, 4. sz.

Szabó Máté 1980b. A "polgári társadalom" kategóriája a mai társadalomtudományokban. Filozófiai Figyelő, 1-2. sz.

Szabó Máté 1981. Éjjeliőr volt-e a liberális állam? Világosság, 5. sz.

Szabó Máté 1985. Zöldek, alternatívok, környezetvédők. Gondolat Könyvkiadó, Bp.

Szabó Máté 1987. Új társadalmi mozgalmak. A "védekező társadalom" előörsei? Magyar Tudomány, 7-8. sz.

Szabó Tibor 1987. Védekező társadalom. Magyar Tudomáry, 7-8. sz.

Szalai Erzsébet 1993. A hatalom metamorfózis. Átiratok sorozat, Savaria University Press, Szombathely.

Szelényi Iván 1992. A posztkommunista átmenet társadalmi konfliktusai. Bp. MTA PTI.

Szűcs Jenő 1983. Vázlat Európa három történeti régiójáról. Magvető, Gyorsuló idő. Bp.

Urbán László 1987. A túlmunkával védekező társadalom. Magyar Tudomány, 7-8. sz.