„Legjobb pia a terápia” – vallják nem csak a szervezői, de a résztvevői is a Bonus Pastor Alapítvány programjainak, amelyek szabadulni segítik függőségüktől a szenvedélybetegeket. Február 11. és 22. között rövid terápián adhatnak esélyt maguknak az alkohol-, drog-, szerencsejáték-függők, hogy megtanuljanak nemet mondani arra szerre, amelyről – bár szeretnének, úgy érzik – képtelenek leszakadni, s csatlakozzanak azok táborához, akiknek ez már sikerült.

Az első lépés a beismerés

A program kezdeményezői szerin a részvétel alapfeltétele a saját probléma beismerése és vágyakozás a változásra. Segítségük hatékonysága attól függ, hogy ki mennyire aktívan kapcsolódik be, mert mindennek, ami ott történik, megvan a maga szerepe, minden a terápia részét képezi – mind a szenvedélybetegséggel kapcsolatos szemináriumok, orvosok, pszichológusok előadásai, mind a kiscsoportos foglalkozások, valamint az egyéni beszélgetések a személyes mentorral. Mivel az alapítvány munkatársai keresztények, ezért igehirdetéseket is tartanak, az viszont nem elvárás részükről, hogy a jelentkezők is keresztények legyenek vagy azzá váljanak.

A módszer, amelyet kiemelten alkalmaznak, a csoportterápia. A munkatársak között pedig van orvos, pszichiáter, pszichológus, szociális munkás és lelkész, akik úgy gondolják, a gyógyszeres vagy pszichológiai kezelés önmagában kevés. Nyilván vannak szakemberek, akik ezt nehezebben ismerik el. „Néhol gúnyosan fintorognak, mert nem tudják elhinni, hogy mi erre képesek vagyunk. Közben nem is mi vagyunk rá képesek, mi csak bábáskodunk: maga a csoport működik, mi csak mediáljuk az egészet” – fogalmazott a most tartandó tíznapos terápia vezetője, a Bonus Pastor alapító-munkatársa, Horváth Levente református lelkész.

Már több ezer ember kapott segítséget

Az Alapítványt 1993-ban hozták létre, a húsz év alatt több ezer ember kért és kapott segítséget tőlük. Eleinte csak kéthetes terápiákat szerveztek, 2005-től pedig, amint sikerült a Marosludas melletti Magyarózdon kialakítani a megfelelő körülményeket, hosszú távú terápiára is lehet jelentkezni, ez 3/6/9 hónapos bentlakásos formában vehető igénybe.

A családias légkörű ózdi Otthonba minden második kedden várják az új lakókat, 18 és 50 év közötti férfiakat. Rövid terápiás programot magyar nyelven évente háromszor szerveznek, itt nincsen korra, nemre vonatkozó megkötés.

A terápia célja nem csak a szabadulás a függőségtől, hanem a függőség mélyülése során leépülő személyiség felépítése, megerősítése is, fontos szerepet kap az önismeret fejlesztése, a társas kapcsolatok javítása, a konfliktuskezelés képességének kialakítása, a felelősségvállalás gyakorlása. Erre a hosszú távú terápia alatt több lehetőség van, de számos esetben hatékony volt a rövid terápia is – személytől függ, hogy kinek mennyi időre van szüksége.

A „gyógyítón” az ábécét tanulják

„Ez a tíznapos gyógyítótábor a hosszú terápiához viszonyítva olyan, mint az iskolában az első osztály: a betűket mindenki megtanulja. Van, aki nehezen olvassa őket össze, van, aki folyékonyan, és olyan is van, aki érti is, amit olvas – a terápia után is embere válogatja, hogy hogyan alkalmazza, amit megtanult, de az alapokat, a lényeget mindenki megértheti” – magyarázza Szabó Kálmán, aki tíz éve nem nyúlt pohárhoz, miután 2002 szeptemberében részt vett egy rövid távú terápián.

Hogy mit fontos szerinte tudatosítani: „Sokan nem tudják, hogy a függőség kialakulása során az idegrendszerben olyan visszafordíthatatlan elváltozások történnek, amelyek meghatározzák a további életét. Hogy függő lettem, azt jelenti, hogy azt nem lehet visszacsinálni: függök, amíg élek, nem lehetek soha szociális ivó, nem lehet, hogy csak egyszer szipózok, csak egyszer veszem elő egy héten a kártyát. Ha te függő vagy, akkor a te szervezeted állandóan kívánja azt a valamit, de józan állapotban még meg tudod előzni a visszaesést.”

Egyedül nagyon nehezen megy

Egyedül is megpróbált többször leállni Szabó Kálmán, képes volt akár három hónapig kibírni alkohol nélkül, de amikor ünnepi hangulatban elfogadott egy pohár pálinkát, utána szaladnia kellett a boltba, hogy vegyen egy egész üveggel, és sokkal mélyebbre zuhant vissza a szesz rabságába. Elmondta: körülbelül húsz évesen kezdett rendszeresen iddogálni, de akkor még dicsőségnek könyvelte el, hogy bárkit az asztal alá tudott inni.

A függősség mondhatni észrevétlenül alakult ki, már az ötvenes éveiben járt, amikor elvonási tünetei jelentkeztek, ha nem kapott szeszt a szervezete. „De még akkor is tagadtam, hogy baj lenne. Nekem el kellett jutnom odáig, hogy állj meg pajtás, te nem tudsz kimenni a házból, elmenni a fürdőszobáig, egyáltalán felállni a lábadra, ha nem iszol – ekkor jött a beismerés. De még ezután is el kellett telnie két évnek” – magyarázta.

Szabó Kálmánt közben elhagyta a felesége, aki elvitte a két lányát is, majd elvesztette a munkahelyét, megvonták a hármas fokozatú nyugdíját – mind az alkohol miatt. De ez számára csak újabb ok volt arra, hogy igyon. Látomásai voltak, már jelentkezett a delirium tremens.

„Megtörtént, hogy a szobából csak úgy tudtam kimenni, hogy araszoltam, kapaszkodtam a bútorokba, nem tudtam összehangolni a végtagjaimat, tisztában voltam mindennel, csak nem tudtam irányítani a mozgásomat, és ha nem figyeltem eléggé, összeestem: fél óra kellett, míg a fürdőből  hason csúszva elértem a szobáig, leültem az ágy mellé, mert felmászni nem tudtam, lehúztam a takarót, magam köré csavartam, s vártam, hogy valaki jöjjön be a lakásba, s hozzon nekem egy pofa pálinkát, hogy tudjak felkelni. Ilyen mélységbe kerültem. Akkor az alkohol már nem élvezeti cikk volt, a szervezetem már követelte” – részletezte Szabó Kálmán, akinek mégis elég volt a szabaduláshoz két hét.

A hosszú távú terápia hatékonyabb

Különben a hatékonysági statisztika szerint a rövid terápián résztvevők 20 százalékának sikerül végleg megállnia. A hosszú terápiásoknál jobb az arány. Aki 9 hónapra megy be, azoknak 80 százaléka, aki 6 hónapra, azoknak 50-60 százaléka, aki 3 hónapra, azoknak 30-40 százaléka áll le. Megtörténik, hogy néhányan még meg-megcsúsznak, de annyiszor vissza lehet jönni terápiára, ahányszor szükséges, sem egymás előtt, sem a munkatársak előtt nem kell szégyellniük magukat, nem kezeljük tragikusan az elcsúszást, ez benne van a pakliban, hisz a szenvedélybeteg élete végéig veszélyeztetett – mondta Horváth Levente.

A lelkész és Szabó Kálmán is kiemelte, nagyon fontos szerepe van a támogatói háttérnek: ajánlatos rendszeresen részt venni a csoportos találkozókon, ahol a szenvedélybetegek (aktívak és passzívak egyaránt) megoszthatják egymással gondjaikat, bátoríthatják egymást a kitartásban, elmondhatják egymásnak történeteiket, hogyan sikerült megszabadulniuk, hogyan tudtak ellenállni a visszaesés kísértéseinek, és ezáltal is segítségére lehetnek egymásnak – ilyen támogató csoport ma már szinte minden városban található (lista telefonszámokkal itt).

A hozzátartozók viszonyulása is igen lényeges. „A közvetlen családtag helyes hozzáállása életmentő lehet. Minden család egy rendszer, bármelyik tag problémája befolyásolja az egészet. Ha megtanulják a tagok, hogyan lehet kezelni a betegséget, az óriási segítség” – fejtette ki a hamarosan kezdődő gyógyítótábor vezetője. Horváth Levente szerint nagyon sok hozzátartozó fenntartja a függőséget, anélkül hogy észrevenné. Ezek tudatalatti, fordított módon elsülő folyamatok.

„Nem vonjuk kétségbe senkinek a jószándékát, de attól, hogy szeretem és meg akarom menteni a társamat, az apámat, nem következik, hogy jól is csinálom. Mi bátorítjuk azokat a hozzátartozókat, akik szeretnék megérteni a szenvedélybeteget, hogy jöjjenek vele. Így nagyobb esélye van a függőnek, hogy megszabaduljon, és ne haljon bele. És könnyebben is meg tud maradni” – mondta a lelkész.

Február 4-i határidővel még tárcsázhatók a következő telefonszámok a részvételi szándék bejelentésére: Brassóban: 0744-901657 • Kolozsváron: 0744-237945, 0746-353637 • Margittán: 0747-064624 • Marosvásárhelyen: 0741-313512, 0743-039255,  0740-056691 • Sepsiszentgyörgyön:  0757-489778 • Szatmárnémetiben: 0744-539213 • Székelyudvarhelyen: 0751-226906. A 600 lejes részvételi díj kifizethető a program helyszínén egészben vagy részletekben, de utólag is törleszthető. 

Nincs reménytelen eset

Horváth Levente azzal bátorítaná a bizonytalanokat, hogy nincs reménytelen eset. „Nagyon erősen hiszek a szabadulásban, és abban, hogy mindenki számára adott, nincs kivétel. A szenvedélybetegség orvosolható, a mi módszerünk alkalmas rá, és ezért bárkit, bármilyen fázisban is van, várjuk. Akiről a közvetlen környezete is lemondott, sőt már ő is lemondott önmagáról, mi arról sem vagyunk hajlandók lemondani, mert tudjuk, hogy van esély, rengeteg példa volt rá, hogy a halál torkából is visszatértek emberek. Aki eljön terápiára, hamar megtapasztalja, hogy itt milyen jó a légkör, egyáltalán nem félelmetes, katonaságszerű, sőt otthonos. Azt is tartom, hogy ez egy élmény- és örömkúra azok számára, akik ijesztő módon reményvesztettek, nem tudják elhinni, hogy van lehetőségük a szabadulásra” – jelentette ki.

Szabó Kálmán is azt tartja a legfontosabbnak, hogy a terápiára jelentkezők higgyenek a változásban. Ha másért nem is, hát azért, mert sokaknak sikerült, tehát nem lehetetlen.