Minden, amit a II. Várkert Fesztiválról tudni kell

Koncertek, gyermekprogramok, sporttevékenységek, irodalom, finomságok, kézműves sörök és további számos program várja május utolsó hétvégéjén a Gyaluba látogatókat a másodszor megszervezett Várkert Fesztiválon – közölték csütörtökön a szervezők.

A történelmi hangulat megteremtésében a Kolozsvári Magyar Napokról ismert Emese Park nyújt segítséget, a Héttorony Hangászok a török kort idézik, míg a Székelyföldi Legendárium óriástársasjáték az erdélyi mondavilágot eleveníti fel. A Korzo Egyesülettel együttműködésben óránként indul várnéző séta, amelyen az idegenvezetők megmutatják az utat, amelyet még római legionáriusok is koptattak, közben pedig mesélnek a várkastély múltjáról.

A helyszín egyik kiemelkedő látványossága a tiroli lecsúszópálya lesz, amelyet bárki kipróbálhat. Az ereszkedés fák között, drótsodronyon zajlik, megállótól megállóig. A sportos, de a túlzott adrenalin ízét anyira nem kedvelő látogatók pedig tájfutó versenyen mérhetik össze tájékozódó képességüket.

A fesztivál kizárólagos sörpartnere a Tiltott Csíki Sör, aki a magyarországi Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületével és a Kolozsvári Kézműves Sörrel karöltve hozza el Gyaluba a kisüzemben főzött sörök ízvilágát. A gyermekesekről sem feledkeztünk meg: a kisebbek számára játékokkal, kézműves-foglalkozásokkal, bábszínházzal, vetélkedőkkel, bűvészműsorral készülünk, az egész picik pedig a totyogó sarokban tölthetik el a napot.

Esténként koncertekre kerül sor: a nagyszínpadon szombaton este 7-től a Hot Jazz Band, 9-től a Parno Graszt, vasárnap délután 5-től az Old Boys, fél 9-től a Csík Zenekar koncertezik. A kisszínpadon szombaton 4-től az Evilági, 6-tól Ripoff Raskolnikov, míg vasárnap 4-től a Folker, 7-től a Harcsa Veronika – Gyémántt Bálint duó lép színpadra. A szombat esti koncerteket követően a résztvevők három helyszínen folytathatják hajnalig: a könnyűzene rajongóit retro partyba várjuk a Sunny Dance Banddel, a népzene kedvelőit táncházba a Tokos Zenekarral, míg a fiatalokat DJ-partyba DJ Palotaival, Dj Infragandhival és DJ Missile-lal. Vasárnap éjszaka a táncházban a Harmadik Zenekar húzza a talpalávalót.

Amennyiben elsőkézből szeretne értesülni a fesztiválon történő eseményekről, a rendezvény honlapja és Facebook-oldala (Facebook/varkertfesztival) mellett a FestivApp telefonos applikáció telepítését ajánlják a szervezők, amelyen mindig a legfrissebb programváltozatot böngészheti. Az applikáció Android és iOS operációs rendszeren is fut.

A kiutazás megkönnyítése érdekében a szervezők és a KOLUMBUS EXPRESS idén is menetrend szerinti járatokat indítanak Kolozsvár – Gyalu – Kolozsvár útvonalon. A buszok szombaton és vasárnap reggel 10 órától kezdve félóránként indulnak Gyalu irányába a Kolozsvári Magyar Színház elől. Az utolsó busz szombaton 21 órakor, vasárnap 20 órakor indul el Kolozsvárról. Gyaluból szombaton legkésőbb hajnali 3-kor, vasárnap éjfélkor lehet hazaindulni. Egy út 6 lejbe kerül, a jegyeket felszálláskor a sofőrtől lehet megvásárolni.

Kedvezményes árú jegyek péntekig a Biletmaster oldalán vásárolhatók. Elővételben a napijegyek 20 lejbe, a hétvégi jegyek 35 lejbe kerülnek.  A helyszínen is lehet majd belépőt vásárolni: a napijegyért 30 lejt, a hétvégi jegyért 50 lejt kell majd fizetni. A rendezvény részletes programja itt böngészhető.

Kapcsolódók

Kimaradt?