Május végén zajlik a második Várkert Fesztivál

Május 27. és 28. között zajlik a II. Várkert Fesztivál a Kolozs megyei Gyalun a Kincses Kolozsvár Egyesület és a Traditio Transylvanica szervezésében.

Csütörtökön Gergely Balázs szervező elmondta, tavalyelőtt ősszel a Feketetói vásár kulturális rendezvényeként indították el a fesztivált. A számításaik részben bejöttek: a helyszínt adó gyalui kastélyt látogatták, az időpont azonban nem volt megfelelő. Ezért változtattak, másfél év késéssel követi a második kiadás május 27. és 28. között az első Várkert Fesztivált.

„A magyar programokban nem bővelkedő városnapok magyar kiegészítőjeként is értékelhetjük a fesztivált, mindent meg is teszünk majd azért, hogy megkönnyítsük az érdeklődők eljutását a helyszínre” – fogalmazott Gergely.

Rámutatott: bár a zene hangsúlyos lesz, nem zenei fesztivált szerveznek. Azt szeretnék, hogy programorientált rendezvénysorozat jöjjön létre, középpontjában a szórakozással és művelődéssel, és egy kis történelmi hangulattal. Élő régészeti ásatásnak is szemtanúi lehetnek az érdeklődők, de irodalmi, képzőművészeti programok, a településre koncentráló események zajlanak majd, illetve arra, hogy minél több gyerekprogram jellemezze a rendezvénysorozatot. „A fesztivál egybeesik a kolozsvári magyar iskolák ballagásával, mi pedig őket is megszólítanánk egyrészt külön bulisátorral, másrészt azzal, hogy számukra ingyenes lesz a belépés” – jegyezte meg Gergely Balázs.Vass Attila, a budapesti Hagyományok Házának kolozsvári munkatársa elmondta, az általa képviselt intézmény a családi értékeket mutatja fel, illetve a hagyományos népi kultúra alapvető kellékeit népszerűsíti a fesztiválon. Néptánc, énekoktatás, kézműves foglalkozások, népi játékok ismertetésével készülnek – hangzott el.

Az Evilági együttes, Ripof Raskolnikov bluesénekes, a Hot Jazz Band, a Parno Graszt együttes lép fel szombaton, vasárnap a Héttorony Hangászok együttes, a Folker, majd Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint, valamint a Csík zenekar muzsikál – részletezte Sánta Levente társszervező, a fesztivál projektmenedzsere.

A fesztivál jegyeit a biletmaster.ro-n és a Kolozsvári Magyar Operánál lehet megvásárolni május 5-től, a belépő ingyenes a 14 éven aluliak és a végzős diákok számára.

Kapcsolódók

Kimaradt?