Híres szökevények: Ghiță, Hayssam, Popa és társaik

A Szerbiában letartóztatott Sebastian Ghiță üzletember és volt képviselő nem az egyetlen közismert személy, aki törvénytelenül hagyta el Romániát, hogy mentesüljön az igazságszolgáltatás általi felelősségre vonástól.

A leghíresebb szökevény Omar Hayssam, Románia első és egyetlen terroristája. A szíriai üzletembernek oroszlánrésze volt a román újságírók bagdadi elrablásában. A 2006-ban őrizetbe vett Hayssamot végül is szabadon engedték, állítólagos gyógyíthatatlan betegsége miatt. A megadott időpontban azonban nem jelentkezett a hatóságoknál, ügyvédei szerint azért, mert kemoterápiás kezelésre járt. A valóságban a szír üzletember az Imam T nevű szíriai hajón hagyta el az országot – más változat szerint az otopeni-i röptéren szállt repülőre, amint később kérkedett vele: úriemberként.

Hayssamot végül is 2008-ben tartóztatták le Szíriában, és négy éves börtönbüntetésre ítélték a szíriai állambiztonság megsértése miatt. Így csak 2013-ban adták ki Romániának, ahol 20 év börtönre ítélték az újságírók elrablásában játszott szerepéért, 16 évre a Volvo Truck néven elhíresült dosszié, 3 évre a Foresta Nehoiu ügycsomó kapcsán, és további 2 évet kapott tiltott határátlépésért.

Elnöki beleegyezéssel

Az Országos Beruházási Alap (FNI) dossziéjában 15 évbörtönbüntetésre ítélt Nicolae Popát Indonéziából hozták haza. A FNI bedőlését követően menekült el az országból, 2000-ben. Popát 2009 decemberében tartóztatták le és 2011 áprilisában adták ki Romániának, igen körülményesen, mivel a két ország között nem volt kiadatási egyezmény. A kiadáshoz így végül szükség volt Indonézia elnökének beleegyezésére is. Nicolae Popa a Gelsor cégcsoport elnöke volt és tagja az FNI által ügykezelt Sov Invest úgynevezett Bizalmi Tanácsának.

Palm Beach-i luxuslakásban

A román államvasutak áruszállító részlegét tönkretevő Mihai Necolaiciucot az amerikai bevándorlási hivatal illetékesei vették őrizetbe, miután Romániából megszökve hat évig sikerült rejtőzködnie. Necolaiciucot 2000-ben nevezte ki a román államvasutak vezetőségébe az akkori közlekedési tárcavezető, Anca Boagiu. A tisztséget 2004-ig töltötte be, ezt követően indult eljárás ellene.

Mihai Necolaiciuc 2005 februárjában hagyta el Romániát, a Vama Albița határátkelőnél, első útja a Moldovai Köztársaságba vezetett. Rövid ideig itt tartózkodott, majd Ausztriába ment, de ott sem ült sokáig, és az Egyesült Államokba távozott, ahol fényűző életet élt West Palm Beachbeli luxuslakosztályában. Amerikában egyébként három luxuslakással rendelkezett, értékük meghaladta az 1,2 millió dollárt. Az amerikai hatóságok Románia minden kérése ellenére sem voltak letartóztatni, egészen 2009-ig, végül 2011-ben adták ki Romániának.

Svédországi menedékjog

Gregorian Bivolaru egy időben a legkeresettebb román szökevények közé tartozott. Az Abszolút Integráció Mozgalmának (MISA) „szellemi vezetőjeként” vált hírhedtté és 12 éven át nem sikerült a nyomára bukkanni. Szökése igencsak kalandos volt. Először egy román vámtiszt segítségével próbálta már elhagyni Romániát, ám Nagylaknál a határőrség lebuktatta.

Csakhogy jó ügyvédei voltak, így eljárási hiba miatt nem sokkal később szabadlábra helyezték. Miután 2004-ben a kijelölt határidőben nem jelentkezett a hatóságoknál, általános körözést adtak ki ellene, és 2005-ben Svédországban tartóztatták le. A svéd hatóságok azonban elutasították a román fél kérését a kiadatásra, mivel Bivolaru politikai menedékjogot kért. 2016 elején ott volt az Europol által körözött személyek listáján, végül 2016 februárjában tartóztatták le a francia hatóságok egy párizsi könyvvásáron.

Nițuból Nuțu

Dinel Nițu, az olténiai pénzügyi befektető társaság volt főnöke úgy lépte át a határt, hogy nevét Dinel Nuțura változtatta, néhány nappal azelőtt, hogy 2011-ben végleges döntéssel 7 év börtönre ítélték a Vallások Nemzetközi Bankjának lenyúlása miatt. Hoszú ideig nem lehetett a nyomára bukkanni, mert a hatóságok eredeti nevén keresték. 2011 áprilisában kapták el a magyarországi Makón.

A Legfelső Bíróság 2014 szeptemberében öt év börtönre ítélte mivel készen volt 1,2 millió csúszópénzt adni azért, hogy egy másik bűnténye miatt megszabaduljon a büntetéstől. Egy évre rá további 9 évet kapott a medgyesi Transgaz Rt 11 millió eurós megkárosításáért.

Kapcsolódók

Kimaradt?