RMDSZ: legyen március 15. hivatalos ünnep Romániában

Legyen március 15. hivatalosan is minden magyar ünnepe! – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök azt követően, hogy az RMDSZ szerdán reggel, 9.12 órakor törvénytervezetet iktatott arra vonatkozóan, hogy hivatalos ünneppé nyilvánítsák március 15-öt Romániában. 

„Március 15. a romániai magyar közösség számára örök értékű üzenettel bír. Ez a mi kisebbségi jogainkért és szabadságunkért vívott örökös küzdelmünk szimbóluma. Éppen ezért azt akarjuk, hogy az állam hivatalosan is ismerje el nemzeti ünnepünket. Legyen március 15. hivatalosan is minden magyar ünnepe!” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök azt követően, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szerdán reggel, 9.12 órakor törvénytervezetet iktatott arra vonatkozóan, hogy hivatalos ünneppé nyilvánítsák március 15-öt Romániában. A Szövetség képviselői és szenátorai által jegyzett tervezet szerint hivatalos munkaszüneti nap lenne az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepe.

A Szövetség által iktatott törvénykezdeményezés előírná: igény szerint, a magyar közösség tagjai szabadnapot vehetnének ki, amennyiben részt vesznek az ünnep alkalmából szervezett eseményeken. Március 15-én a helyi és megyei önkormányzatok megemlékező eseményeket szervezhetnek ott, ahol magyar közösségek élnek – a finanszírozást helyi és megyei költségvetésből támogatnák. Az RMDSZ továbbá kéri, hogy a közszolgálati televízió és rádió különkiadású műsorokban tűzze műsorra a megemlékezéseket.

A szövetségi elnök rámutatott: 2017-ben a forradalom ünnepe az erdélyi magyarok számára a jogaikért és szabadságukért folytatott harc egyik fontos pillanata. „Ahol nincs jogállam, ott nincs szabadság. Az a közösség, amelynek vezetőit félreállítják, amelynek iskolái ellen lejárató kampányt folytatnak, nem szabad. Az a közösség, amelyet megfosztanak jogaitól, előbb-utóbb eléri béketűrésének határát, és küzdeni fog. Ezt kell tennünk nekünk is. Ha meghátrálunk, eltipornak. Küzdenünk kell céljainkért, ki kell állnunk egymásért, ki kell állnunk önmagunkért” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, akinek meggyőződése: a magyar közösség célja 2017-ben is ugyanaz, az akadályok viszont változnak – az RMDSZ-nek ezekhez kell alkalmazkodni, ezekhez kell igazítania eszközeit és törekvéseit.

A törvénytervezet először a szenátusba kerül, ahol a szakbizottságokban, majd a plénum előtt megvitatják. Ezt követően a tervezetről a képviselőház plénuma szavaz döntő házként a szakbizottsági vitákat követően. A törvénytervezet szövege ITT érhető el.

A Szövetség március 15. alkalmából megfogalmazta legfontosabb törekvéseit, az erdélyi magyarok 12 pontját. Ez elérhető ezen a linken.

Kapcsolódók

Kimaradt?