Ült már a vádlottak padján Benedek Orsolya feltételezett gyilkosa

Alapfokon három év börtönre ítélte a marosvásárhelyi bíróság idén májusban Benedek Orsolya feltételezett gyilkosát. Bara Szabolcs Barna büntetését négy éves próbaidőre felfüggesztették – derül ki a bíróság honlapján közzétett ítéletből.

Meggyűlt már korábban is a baja az igazságszolgáltatással erőszakos cselekedetek miatt a múlt hét végén holtan talált marosvásárhelyi orvosnő feltételezett gyilkosának: úgy megvert a testvérével együtt egy férfit, hogy az illető kórházba került.

A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Bara Szabolcs Barnát alapfokon három év börtönre ítélte a marosvásárhelyi bíróság 2016. május 9-én bántalmazás bűncselekménye miatt. A bíróság honlapján közzétett alapfokú ítélet szerint büntetését négy év próbaidőre felfüggesztették.

Benedek Orsolya feltételezett gyilkosát 60 nap közmunkára is kötelezték, amelyet a nagyernyei vagy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal szolgálatában kell elvégeznie. Ugyanakkor megtiltották neki, hogy a próbaidő alatt kapcsolatba lépjen a sértett féllel vagy a feleségével, akiknek (az ugyanebben a bűnvádi perben szintén elítélt testvérével, Bara Szilárddal együtt) 50 ezer lejes erkölcsi kártérítést és a 2200 lejes kórházi kezelést is ki kell fizetnie.

Az ítélet szerint a próbaidő alatt Bara Szabolcs Barnát szigorú hatósági felügyelet tartják. Többek között jelentkeznie kell a rendőrségen, ahányszor csak hívják, jeleznie kell a hatóságoknak a lakcímváltozást vagy az öt napnál hosszabb elutazását, engedély nélkül nem hagyhatja el Románia területét, illetve a hatóságok kérésére igazolnia kell a jövedelemforrásait.

A bírák figyelmeztették a vádlottat: ha a próbaidő előtt megszegi a hatósági felügyeletből adódó kötelezettségeit vagy újabb bűncselekményt követ el, börtönbüntetését le kell töltenie.

Kapcsolódók

Kimaradt?