Terjed a kanyaró, Hargita megyében is vannak betegek

Eddig hat áldozata van a kanyarónak -  derül ki a fertőző betegségek országos központjának kimutatásából. A legtöbb megbetegedést Arad megyében jegyezték.

A jelentés értelmében országos szinten összesen 1.308 kanyarós esetet diagnosztizáltak péntekig ebben az évben. Ebből 363-at Arad megyében jegyeztek, majd Maros (213), Temes (148) és Beszterce-Naszód megye (129) következik a sorban. 

Míg Kovászna megyében egyetlen esetről sem tudnak, addig Hargita megyében 7 megbetegedést jeleztek. Kolozs megyében 90-re nőtt az esetek száma, Biharban 22, Hunyad megyében 18, Szilágy megyében 15 esetről van tudomásuk. 

A legtöbb halálos áldozatot is Arad megyében szedte a kór: itt négy gyerek és egy felnőtt nő halt bele a betegségbe. Az orvosok szerint a halálos áldozatok egyike sem volt beoltva kanyaró ellen, továbbá hárman közülük krónikus betegségben is szenvedtek, ami hozzájárult a szövődmények kialakulásához. 

Az Arad megyei közegészségügyi igazgatóság sajtószóvivője, dr. Mihaela Câtu szerint jelenleg 10 fertőzési góc van a megyében. A legveszélyeztetettebb korosztály az 1 és 4 év közötti gyermekeké. 

A sajtószóvivő azt is elmondta, hogy az elmúlt héten nőtt azoknak a szülőknek a száma, akik a kanyaró, rózsahimlő és mumpsz elleni, úgynevezett ROR oltás beadását kérték. Olyanok is voltak közöttük, akik eddig határozottan elutasították, hogy gyermekük megkapja a vakcinát - mondta Mihaela Câtu. 

Kapcsolódók

Kimaradt?