Súlyos a kanyaróhelyzet Arad megyében

Az Arad megyei sürgősségi kórház fertőző osztályának gyermekrészlegén csaknem minden ágyat kanyarós beteg foglal el - tájékoztatta a sajtót pénteken Ciprian Pribac, az egészségügyi intézmény igazgatója.

Az orvos szerint a részleg 20 ágyából 19-et tízéves vagy annál kisebb betegek foglaltak el. Három, tízévesnél nagyobb pácienst a fertőző osztály felnőttrészlegére szállítottak, hogy helyet biztosítsanak azoknak a kisebb betegeknek, akik esetleg kórházi beutalásra szorulnának.

Ciprian Pribac hozzátette, a fertőző osztály gyermekrészlegén öt pótágyat helyeztek el, hogy kanyarójárvány esetén 25 ágy álljon a betegek rendelkezésére.  A pótágyak szükségessége két héttel ezelőtt merült fel, amikor 25, tízévesnél kisebb gyermeket utaltak be, és további hét, tízévesnél nagyobb gyermeket a felnőttrészlegre kellett költöztetni.

Arad megyében az év elejétől 132 kanyarós megbetegedést regisztráltak. Egy nyolc hónapos kisfiú és egy kilenc hónapos kislány meghalt a betegség szövődményei következtében.

Hirtelen megnőtt az oltások száma

Ugyanakkor Constantin Cătană, az Arad megyei közegészségügyi igazgatóság ügyvezető igazgatója azt mondta, hogy a megbetegedésekről megjelent sajtóhírek nyomán az oltásra jelentkezők száma csaknem duplájára emelkedett.

Míg augusztusban 669 gyermeket oltottak be, addig ez a szám szeptemberben már 1.106 volt. „A hírverés pozitív hozadéka, hogy sok szülő megértette a beoltás fontosságát és elvitték gyermekeiket az orvoshoz” – idézte az Agepres a szakembert.

Kapcsolódók

Kimaradt?