Könyvekkel a kézben szolidarizáltak a katolikus gimnáziummal Kolozsváron

Orwell, Jókai Mór, Molnár Ferenc – hogy csak néhányat említsünk azokból, akik könyveit magukkal hozták szombat délután 15 órakor a marosvásárhelyi katolikus gimnáziummal szolidarizálók Kolozsváron.

A Főtérre lassan érkeztek meg a demonstrálók, összesen végül körülbelül kétszázan-háromszázan gyűltek össze. Sokan hoztak magukkal könyvet, néhányan pedig gyertyát is gyújtottak.

Az egyházi képviselők mellett a Kolozs megyei magyar diáktanács és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége is képviseltette magát. Kiemelték a törvények betartását, és úgy tájékoztatták a tiltakozókat, hogy az intézmény alapítása óta nem került a hatóságok figyelmének középpontjába. Ha most nem szólalunk meg, a sor folytatódni fog – hangzott el.

Bár a beszédek tartalma időnként a visszaélésekkel szembeni fellépést sürgette, a borongós idő, szemerkélő eső és kissé pátoszos hangulat tompította a felhívást. A demonstráció a himnusz eléneklésével végződött.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?