Több városban tiltakoznak a marosvásárhelyi iskola ellehetetlenítése ellen

Erdély-szerte tiltakozó megmozdulásokra kerül sor szombaton a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ellehetetlenítése miatt - tájékoztat az RMDSZ hírlevelében. 

Sepsiszentgyörgyön a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Magyar Polgári Párt, illetve az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői közösen jelentették be, hogy csatlakoznak a szombaton 15 órától, a megyeszék főterén zajló tüntetéshez. Az eseményt a római katolikus egyház kezdeményezte, hozzájuk csatlakoztak a többi magyar történelmi egyházak, illetve a magyar politikai alakulatok.

Antal Árpád András, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke, a megyeszék polgármestere a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: „Ma délelőtt (csütörtökön.szerk. megj.) nyújtottak be tiltakozó megmozdulásra kérvényt a városi önkormányzathoz a sepsiszentgyörgyi római katolikus egyház képviselői. Úgy gondoljuk, hogy a magyar politikai szervezetek is fel kell sorakozzanak az egyházak mögé. Sajnos igazunk volt, amikor évekkel ezelőtt a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása körül kirobbant per esetében jeleztük, hogy ez egy folyamatnak csupán az eleje. Ha ma nem adjuk meg a megfelelő választ, Kolozsvár vagy Szatmárnémeti következhet. Hangsúlyozom, hogy ebben az esetben sem arról van szó, hogy valaki ellen akarunk cselekedni, de a saját közösségünk, gyermekeink jövőjét tartjuk szem előtt”.

Tamás Sándor, a szövetség megyei szervezetének elnöke hangsúlyozta: „Dan Tănasă odáig jutott, hogy feljelentése nyomán a DNA azt vizsgálja, hogy tanulhatnak-e a gyermekeink magyarul vagy sem. A kommunizmus ideje alatt egyszerre vették el az oktatási intézményeket, most lépésről lépésre teszik ugyanazt. Egy közösséget nem lehet folyamatos elnyomásban tartani. Ha a közösség felét el is tüntetik, el is hallgattatják, a nemzeti összefogás önmagában óriási erő, az ellenfeleket is képes egymás mellé állítani a cél érdekében. Az RMDSZ háromszéki szervezete teljes kapacitásával támogatjuk a szombati eseményt.”

Az MPP és az EMNP is csatlakozik

Kulcsár József, az MPP Kovászna megyei szervezetének elnöke, háromszéki képviselőjelölt elmondta: „Ion I. C. Brătianu mondta, hogy »Erdélyt akarom erdélyiek nélkül«. Nem akarunk a szászok sorsára jutni. Ezek az alkalmak, amikor nekünk, politikusoknak kőkeményen kell kiállnunk, hogy megvédjük a jogainkat. Az MPP is az egység és erő felmutatását szorgalmazza, arra kérünk mindenkit, hogy vegyen részt a szombati megmozduláson!”

Az EMNP képviseletében Bálint József városi tanácsos szólalt meg: „Lehetnek különböző álláspontjaink, nézetkülönbségeink, akár a visszaszolgáltatások ügyében is, de ettől függetlenül egy olyan üggyel nézünk szembe, amelyben ha nem közelítjük az álláspontjainkat, akkor egy összmagyar ügyet hanyagolnánk el. Maga az a tény, hogy egy létező iskolát akarnak zárójelbe tenni, az egy egész közösség jogos felháborodását vívja ki. Az Erdélyi Magyar Néppárt álláspontja, hogy minden ehhez hasonló ügyben támogatjuk a közös fellépést, arra szólítunk fel minden szimpatizánsukat, hogy ők is így tegyenek. Ezelőtt két évvel is úgy értünk el eredményt a himnusz ügyében, hogy egymás mellé álltunk.”

A szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy lehetőség szerint hozzanak magukkal egy könyvet is: ezeket később a Székely Mikó Kollégium könyvtárának adományozzák.

Mit vizsgál a DNA? 

Mint arról már korában beszámoltunk, a marosvásárhelyi iskola igazgatóját és a Maros megyei főtanfelügyelőt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) többek között hivatali visszaéléssel vádolja. A DNA közleménye szerint a főtanfelügyelő, Ştefan Someşan 2014-ben anélkül rendelte el a katolikus gimnázium létrehozását, és Tamási Zsolt József igazgatói kinevezését, hogy előzetesen megszerezte volna ehhez a tanügyminisztérium jóváhagyását. 2015-ben pedig hatáskörét túllépve sorolta az Unirea Főgimnázium magyar tannyelvű osztályait az új oktatási intézménybe, és bocsátotta ki az intézmény számára az ideiglenes működési engedélyt. 

A DNA szerint a két gyanúsított annak ellenére járult hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az ügyészség szerint a két gyanúsított annak a 328 diáknak az érdekeit sértette meg, akik a 2015-2016-os tanévben olyan intézményben tanultak, mely nem rendelkezett hatósági engedéllyel, ezért tanulmányaik törvényesen nem ismerhetők el. 

A közlemény arról is említést tesz, hogy Maros megye prefektusa 2014-ben a közigazgatási bíróságon támadta meg a római katolikus tanintézet létrehozásáról szóló önkormányzati határozatot, és a marosvásárhelyi táblabíróság 2016 februárjában jogerősen is érvénytelenítette azt.  

Az állam hosszas pereskedés után 2004-ben szolgáltatta vissza a római katolikus egyháznak a 20. század elején épített II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium épületeit, melyekben az Unirea román és magyar tannyelvű főgimnázium működött. Ugyanabban az évben a Bolyai Farkas Gimnázium termeiben indult be a marosvásárhelyi katolikus oktatás. Az egyháznak 2014-ig kellett várnia, míg az önkormányzat hozzájárult a Római Katolikus Gimnázium létrehozásához. Az intézmény a 2015-2016-os tanév elejétől költözhetett be az egyház épületeibe, amelyeket jelenleg az Unirea Főgimnáziummal oszt meg. Egy feljelentés nyomán a DNA egy évvel ezelőtt az ingatlan visszaszolgáltatása ügyében is vizsgálatot indított.

Kapcsolódók

Kimaradt?