Incidensek a Moldova és Románia egyesüléséért szervezett bukaresti tüntetésen

Dragoş Tudorache belügyminiszter jelentést kért vasárnap a csendőrségtől az Acţiunea 2012 által szervezett tüntetésen történtekkel kapcsolatban. Bukarestben Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséért tartottak szombat este demonstrációt, amelynek több résztvevőjét előállították.

Megpróbálták áttörni a csendőrkordont, ezért több résztvevőt előállítottak azon a bukaresti tüntetésen szombaton, amelyet az Actiunea 2012 nevű civil szervezet hirdetett meg Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséért.

"Felszólítjuk a kormányfőt és a decemberi parlamenti választásokon induló pártok elnökeit, hogy közös parlamenti nyilatkozatban vállalják, hogy a következő parlamenti ciklusban megvalósítják a nemzet újraegyesítését, tegyék azt ország-projektté, mindazzal, amit feltételez: az energetikai hálózatok összekapcsolása, valutaunió, közös médiatér" - sorolta a tüntetők követeléseit George Simion, a demonstráció főszervezője az Agerpres hírügynökségnek.

A demonstráción az Agerpres szerint több százan, a Mediafax hírügynökség szerint mintegy kétezren vettek részt, és a megmozduláson addig nem történt rendbontás, amíg a tömeg a kormánypalota elé ért. A szervezők arra kaptak engedélyt, hogy az Egyesülés-térről a kormánypalota elé vonuljanak és ott szónoklatokat tartsanak, de a tömeg innen az Egyetem-térre akart vonulni, amit a karhatalom megakadályozott. Mivel a demonstráció hangadói dulakodni kezdtek a csendőrökkel, öt személyt előállítottak - közölte a csendőrség.

A karhatalom fellépését mind Alina Gorghiu, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, mind Traian Bősescu volt államfő, a Népi Mozgalom Párt (PMP) vezetője megengedhetetlen túlkapásnak minősítette és mindketten politikai ellenfeleiket próbálták érte felelőssé tenni.

Gorghiu Bukarest szociáldemokrata főpolgármesterét hibáztatta, és úgy vélte: a közelgő moldovai elnökválasztás "feszültsége" közepette Romániának nem szabad "úgy példát mutatnia demokráciából", hogy megtagadja a tüntetéshez való jogot. A főpolgármester manipulációnak nevezte a vádaskodást, rámutatva, hogy a csendőrség nem kért engedélyt tőle a beavatkozáshoz.

Létre kell hozni az újraegyesítés minisztériumát -vélekedik Traian Băsescu, a Népi Mozgalom Pártja (PMP) elnöke, aki szerint Románia semmit sem veszíthet a Moldovai Köztársasággal való egyesülésből. "Nagyobb szükség van, mint bármikor, hogy beszéljünk az egyesülésről, mert hogyha nem beszélsz róla, magától nem történik meg. Valószínű, hogy a következő lépés az lenne, hogy a román lejt használják fizetőeszközként a Moldovai Köztársaságban is. Románia semmit nem veszítene az egyesülésből, ellenkezőleg, megnőne a súlya" - jelentette ki vasárnap Traian Băsescu, amikor találkozott az unionisták egy küldöttségével. 

A Moldvával való egyesülés leghangosabb szószólójává vált Băsescu éles kirohanást intézett - a PNL által támogatott - Dacian Cioloș független miniszterelnök és kormánya ellen, "hazaáruló gazfickók gyülekezetének" nevezve őket. "Cioloșnak és a belügyminiszterének el kell tűnnie a közéletből! Előállítottátok George Simiont, az unionisták egyik vezetőjét, hogy jó pontokat szerezzetek Németország és az Orosz Föderáció szemében" - írta Băsescu Facebook-bejegyzésében.

A csendőrség az öt előállított résztvevő közül négyre fejenként háromezer lejes bírságot szabott ki. Az unionista tüntetők közül több százan később mégis összegyűltek az Egyetem téren, ahol sátrakban töltötték a szombat éjszakát. A fiatalok a teret csak vasárnap este hagyták el.

Kapcsolódók

Kimaradt?