Akár 5 évnél is többet várhat Magyarország a nyíregyházi gyilkos kiadatására

Legtöbb öt év börtönre ítélhetik Romániában tiltott fegyverviselésért a nyíregyházi gyilkosság elkövetőjét. A büntetőper még el sem kezdődött, így akár öt évnél is többet kell majd várnia Magyarországnak arra, hogy bíróság elé állíthassa emberölés vádjával a nagyváradi orvost.

Erről Dan Stamatiu ügyvédje tájékoztatta a Maszolt. Lucian Negruțiu elmondta, jelenleg az ügyészek tiltott fegyverviselés és fegyvercsempészet gyanújával folytatnak bűnvádi eljárást a férfi ellen. Ismert ugyanis, hogy Stamatiunál a kolozsvári őrizetbe vételekor a rendőrök egy revolvert találtak, amit állítólag a nyíregyházi piacon vásárolt. Ez a gyilkos fegyver volt, amellyel átkelt a román-magyar határon.

Az ügyvéd emlékeztetett a bukaresti legfelsőbb bíróság jogerős döntésére, amely szerint csak a tiltott fegyverviselésért indított romániai büntető eljárásának lezárulása után adják át a román hatóságok a Dan Stamatiut. „Ha felmentő ítélet születik, vagy felfüggesztettet kap, védencemet azonnal átadják Magyarországnak. Letöltendő szabadságvesztés esetén azonban a magyar hatóságnak meg kell várniuk a büntetés letöltését” – magyarázta. Kérdésünkre hozzátette: a román Btk. legtöbb öt év szabadságvesztéssel bünteti a tiltott fegyverviselést.

Lucian Negruțiu tájékoztatása szerint amíg Románia területén tartózkodik, a magyarországi ügyészek még csak ki sem hallgathatják Dan Stamatiut. Éppen ezért fel is függesztették az emberölés gyanújával elkezdett bűnvádi eljárást. A férfi kiadatása után Magyarországon kerül bíróság elé a nyíregyházi gyilkos. Ha elítélik, a börtönbüntetését ugyancsak Romániában tölti le. Erről szintén a bukaresti legfelsőbb bíróság döntött – emlékeztetett az ügyvéd.

Lucian Negruțiutól megtudtuk azt is, hogy védence romániai büntetőperét a kolozsvári bíróság tárgyalja majd. A vádirat azonban még el sem készült, és az ügyvéd szerint leghamarabb az év végig készülhet el, tehát korántsem biztos, hogy Dan Stamatiut még ebben az évben bíróság elé állítják. Negruțiu nem tudott válaszolni arra a kérdésünkre, hogy meddig húzódhat el a romániai büntetőper.

 Korábban írtuk, hogy a Legfelsőbb Bíróságon az ügyvéd etnikai érvekre hivatkozva kérte az átadás elutasítását, vagy halasztását. Az ügyvéd azt állította: Magyarország polgárai általában is ellenérzéseket táplálnak a románok ellen, a gyanúsított - általa beismert, "sajnálatos" - tettével kapcsolatban pedig "kifejezetten ellenséges" közhangulat alakult ki. Lucian Negruțiu az Emberi Jogok Európai Bíróságának egyes Magyarországot elmarasztaló döntéseire hivatkozva azt állította: fennáll a veszélye, hogy a gyanúsított - kiadatása esetén - embertelen vagy megalázó bánásmódban részesülne. 

„Nem próbálkozhat újra öngyilkossággal” 

A nagyváradi orvos jelenleg vizsgálati fogságban van a tiltott fegyverviselés gyanúja miatt, a kolozsvári rendőrség fogdájában őrzik. Ügyvédje elmondta, legutóbb a kiadatási kérelem bukaresti tárgyalásakor találkozott Dan Stamatiuval. „A fogdában folyamatosan felügyelet alatt van, nem próbálkozhat újra öngyilkossággal” – jelentette ki arra utalva, hogy az orvos – állítása szerint – meghalni szökött át Romániába.

Mint ismert, Dan Stamatiu augusztus 31-én Nyíregyházán rálőtt egy házaspárra, az asszonyt megölte, a férjét pedig életveszélyesen megsebesítette. Kolozsvári őrizetbe vétele után tettét beismerte.  A férfi Magyarországnak történő kiadását szeptember 2-án jóváhagyta ugyan a kolozsvári ítélőtábla, a gyanúsított azonban a legfelső bíróságnál fellebbezett, amely kifogásainak részben helyt adva elhalasztotta kiadatását.

Kapcsolódók

Kimaradt?