Szórványoktatás: a magyar iskolák egymás elől szippantják el a diákokat

Szemrehányásoktól, hevesebb szóváltásoktól sem volt mentes csütörtökön az az egyeztetés Kolozsváron, amelyen iskolaigazgatók, tanfelügyelők és az RMDSZ megoldást kerestek arra, hogyan védjék ki a magyar iskolák közötti diákelszívást a szórványban.

Az egyeztetést annak apropóján hívta össze a főtanfelügyelőhelyettes, Török Zoltán a várfalvi iskola kérésére, hogy a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum nyáron toborzásba kezdett az aranyosszéki iskolák diákjai körében. A líceum a márciusi beiratkozások után szembesült azzal többek között, hogy az előkészítő osztályába mindössze négy gyerek jelentkezett. A toborzás eredményeként a Várfalvi Általános Iskolából hat gyermeket a Jósikába írattak, így veszélybe került az általános iskola ötödik osztálya.

Az egyeztetésen kiderült, az iskolák nagy károkat okoznak, ha öncélúan megpróbálják elvonni a gyermekeket olyan körzetekből, ahol már működik magyar oktatási intézmény: az adott településen maradt, rossz anyagi helyzetben lévő magyar ajkú gyermekeket ugyanis arra kényszerítik, hogy román osztályokba iratkozzanak. A beszélgetésen a felszólalók azt is megerősítették, hogy a szórvány magyar oktatás helyzete nehéz helyzetben van, és a megoldás nagy erőfeszítéseket követel.

Mi lesz a várfalvi iskolával?

Júliusban már történt az érintett iskolák között egy egyeztetés, azóta viszont a Jósikában új igazgatónőt neveztek ki. A második, azaz a csütörtöki beszélgetésen a Várfalvi Általános Iskola igazgatónője, Bartha Zita Andrea vázolta az alapkonfliktust: „A helyzet súlyos: gyerekeink vesznek el úgy, hogy a Jósika Miklós városra csábítja őket. Próbáltunk egyezségre jutni a tordai iskolával, hogy azokat a szülőket, akik az első egyeztetést után jelezték, Tordára vinnék gyermekeiket, utasítsák el, tanácsolják vissza abban a közösségbe, ahonnan menni akarnak. Ez nem történt meg, újabb kérvényeket írtak alá, tehát a szóbeli egyezség után további gyermekek mentek el az iskolánkból. Nincs eszköz a kezünkben, mivel a módosított törvény szerint elég a befogadó iskola beleegyezése az iskolaváltáshoz. A Jósika információink szerint iskolabuszt biztosít, hogy a mi gyermekeiket be tudják vinni Tordára".

Bartha Zita Andrea úgy tájékoztatott, hogy négy negyedik osztályost és két előkészítőst sikerült Tordára csábítani.

A várfalvi iskolát képviselő Szabó Enikő tanító, módszertanos elmondta, az egyeztetéseket végső elkeseredésükben kérték, mert a tanév vége előtt tudomásukra jutott, hogy a Jósika tanárai a Várfalvához tartozó Bágyomban gyerekeket toboroztak. „A tanárok beszéltek a szülőkkel, ígéretek voltak bőven, a látogatások eredményeként pedig négy gyerek Tordára akar menni. Az egyik RMDSZ-es tanácsos vitte el a gyermekét, és sajnálattal kell megállapítanom, hogy nem kellett számolnia semmilyen következménnyel. Vonják meg az tanácsostól a támogatást+ - kérte a tanítónő a beszélgetésen jelen lévő Csoma Botond Kolozs megyei RMDSZ-elnöktől. Hozzátette, meggyőződése, ha a szóban forgó tanácsos nem lép, a többi gyermeket is az iskolánál tarthatták volna. „Tartsuk tiszteletben egymást, ha kell egy-két gyerek, segítsük ki egymást. Ám az elfogadhatatlan, hogy olyan településre megyünk gyereket toborozni, ahol működik magyar iskola” - nyomatékosította. 

A szülőknek joguk van iskolát választani

Tárkányi Erika, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) Kolozs megyei elnöke szerint a szülőnek elvitathatatlan joga van ahhoz, hogy iskolát válasszon gyermekének. „Arra viszont fel lehet hívni a szülő figyelmét, hogy a veszélyeztetett helyeken legyenek különösen megértőek” - jegyezte meg. Hozzátette, a törvényt úgy kellene valahogy módosítani, hogy valamilyen beleszólása az elengedő iskolának is legyen, mert jelenleg legtöbbször csak utólag szerez tudomást arról, ha a gyermek iskolát váltott.

A várfalvi iskola igazgatónője itt nyomatékosította, hogy egy-két szülő eddig is elvitte városra gyermekét minden évben, a Jósika öncélú lépéseként viszont ezúttal ez tömegesen történt és befolyásra. „Az zavar, hogy még csak nem is egyeztettek velünk” - jegyezte meg Bartha Zita Andrea.

„Kolozsváron ezt már lejátszottuk”

Ömböli Irma, a kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő elmondta, Kolozsváron a fentiekhez hasonló meccset már lejátszották. Az utóbbi években több lakótelepi iskola is megszűnt a kincses városban. „A szülőket nem lehet megakadályozni abban, hogy a központi magyar iskolákba írassák gyermekeiket, hiába szűntek így meg a lakótelepi intézmények. A fájdalmas folyamat során viszont két dolog világossá vált. Csak úgy tudunk fennmaradni, hogy a szóbeli egyezség működik az iskolák között, amely szerint addig egyetlen befogadó iskola sem ír alá kérvényt, amíg nem hívja fel a másik iskola igazgatóját, hogy megérdeklődje: árt-e azzal, hogy 1-2-5 gyereket felvesz. Kolozsváron sikerült elérni, hogy ez nagyon jól működjön. A másik: szinte törvényszerű, ha egy periférián lévő tagozatról elviszünk egy-két gyermeket, a többi román osztályba iratkozik” - figyelmeztetett a tanfelügyelő.

Hozzátette, az iskolák közötti konkurencia tény, azt is már látni lehet, hogy hosszú távon a nagy iskolacentrumok maradnak fenn. Ám hangsúlyozta, addig is foggal-körömmel kell ragaszkodni a még működő iskolákhoz, hogy a lemorzsolódást megakadályozzuk. „Remélem, a Jósika nem folytatja a toborzást. Mert ha igen, sokkal többet veszítünk, hiszen még több gyerek iratkozik román tagozatra” - mondta Ömböli.

Csoma Botond: legyen szolidaritás a pedagógusok között

Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke szerint a szövetség álláspontja egyértelmű: a meglévő magyar oktatási intézményeket meg kell tartani. Tisztázta, nem azért hozták létre annak idején a tordai Jósika iskolát, hogy a meglévő aranyosszéki iskolákat lehetetlen helyzetbe hozza. „Ami a tanácsost illeti, én is etikátlannak tartom, amit tett, de az RMDSZ alapszabályzatát nem szegte meg. Mint szülőnek alkotmányos joga iskolát választani a gyermekei számára. Beszéltünk vele, elmondtuk, hogy közösségromboló hatása van döntésének, de emiatt nem tudom megvonni tőle a politikai támogatást, hiszen ez a szövetségből való kizárást jelentené. Ha ezt megtenném, bármikor nyerne velünk szemben a bíróságon azért, mert megpróbáltuk korlátozni az alkotmányos jogát” - magyarázta Csoma Botond.

Szerinte a magyar pedagógusok között szolidaritásnak kellene lennie abban a tekintetben, hogy konzultáció nélkül nem toboroznak gyermekeket. Éppen ezért a következő tanácskozásra, amely októberben lesz, elkészítenek egy olyan írásos egyezségtervezetet, amelyben a Kolozs megyei magyar iskolák igazgatói vállalják, egyeztetés nélkül nem visznek el diákot olyan körzetekből, településekről, ahol működik magyar iskola. Reméljük, mindenki aláírja - mondta. Elhangzott, a tanfelügyelőségnek és a pedagógusszövetségnek is az egyezség mellé kellene állnia.

Csoma Botond konkrét megoldást is javasolt a Jósikának: mivel a szórványtelepüléseken sok magyar szülő választja a román iskolát, óvodát, inkább ezeket a gyermekeket kellene felkutatni, és meggyőzni szüleit, jobb a magyar oktatás.

Jósika igazgatónője: tőlünk a kolozsvári iskolák viszik el a gyermekeket

Józan Erzsébet, a Jósika Miklós augusztus 31-én kinevezett igazgatónője a beszélgetésen többször is figyelmeztetnie kellett a résztvevőket, hogy korábban nem ő képviselte az iskolát. Maga is elismerte, hogy valóban történt toborzás, ám azt cáfolta, hogy ne tartotta volna be az első egyeztetésen hozott döntést, amely szerint értesítik az adott iskolát, ha onnan gyermek iratkozik a Jósikába. „Három gyermeket próbáltam visszatanácsolni, úgy érzem, betartottam a szabályt” – jegyezte meg.

A Csoma Botond által felvetett egyezséggel kapcsolatban Józan Erzsébet elmondta: a dokumentumot a kolozsvári iskolák igazgatóinak is alá kellene írniuk, hiszen a megyeközpont veszélyezteti a Jósika létét. „Amíg az a tanár, aki a Jósikába és a kolozsvári iskolába is tanít, felszólítja az igazgatónőt, hogy próbálja meggyőzni a diákokat, kilencediktől az ő iskoláját válasszák, addig nem tartom méltányosnak, hogy ők kimaradjanak az egyezségből” - hívta fel a figyelmet.

A várfalvi iskola igazgatónője itt szúrta oda Józan Erzsébetnek, hogy a kolozsvári nyomás miatt kellene visszafognia magát a Jósikának az aranyosszéki iskolákkal szemben.

Török Zoltán válaszként biztosította a várfalvi iskola igazgatónőjét, hogy mindent megtesznek azért, hogy speciális engedély segítségével tíz ötödikessel is beindulhasson az önálló osztály. Bartha Zita Andrea elmondta, azért ragaszkodtak a 16 gyerekhez, mert két év múlva problémáik lesznek, és újabb speciális engedélyt kell kérniük az önálló osztály fenntartásához. „A kérdés az, megkapjuk-e akkor is a speciális engedélyt, mert ha nem, joggal panaszkodhatnak a szülők, hogy az elemi összevont osztályok után az V-VIII-ban is összevont osztályokban tanulnak a gyermekeik. Reális veszély, hogy ekkor román osztályba íratják a gyermekeket, ahol nincsenek összevont osztályok” - figyelmeztetett.

Túl sok magyar ajkú jár román osztályba

A tordaszentmihályi általános iskola aligazgatónője, Gombási Gabriella úgy fogalmazott, hogy a Tordához közel fekvő településen, Tordaszentmihányon a magyar oktatás meg fog halni. „Amikor a Jósika megalapításának gondolata felmerült, tudtam, hogy a legnagyobb veszélyben a szentmihályi iskola van. Idén úgy nézett ki, hogy megszüntetjük az I-IV-et, mert csupán 3 előkészítősünk van. Két olyan magyar gyereket nyerhettünk volna meg, akik Tordán román óvodába jártak, és akik beiratkoztak Szentmihályra román tagozatra. Későn jutott tudomásomra, hogy létezik ez a két gyerek, ezt saját mulasztásomnak tekintem. Úgy nézett ki, hogy ezt a három gyereket is elveszítjük, mert a Jósika akkori vezetősége az én megkerülésemmel a polgármesterrel próbált egyezkedni. Az RMDSZ-es polgármester viszont azt mondta, nem adjuk a gyerekeket, hiszen itt is minőségi oktatást kapnak. Mégis volt olyan szülő, akit sikerült meggyőznie a Jósikának. A helyzet viszont az, hogy a gyermekek nagy része a román tagozatot választja, nem a Jósikát. Fáj a szívem, amikor a román tagozaton is oktató pedagógusként látom, hogy a katalógusokban ötven százalékban magyar nevek szerepelnek” - mondta az aligazgatónő.

Batiz Elly-Erzsébet, a magyar nyelvű elemi oktatásért felelős tanfelügyelő Gombási Gabriella szavaira kritikus hangot ütött meg. Meglátása szerint a Jósikának nem kellett győzködnie a tanulókat arról, hogy a szentmihályiból máshová menjenek. „Eddig is nagy volt az átjelentkezés már elemiben is a román szekcióba, nem kellett kijönnie a Jósikának, hogy ez a folyamat beinduljon, hiszen nem ma kezdődött. Úgy látom, nagyon Jósika ellenes kezd lenni a hangulat, mintha bűnbakot szeretnénk keresni arra, ami a mi problémánk. Megyeszinten látom, hogy nagyon kevés elemis diákunk van vidéken, és nagyon sok helyen lesz kritikus a helyzet az elkövetkezendőkben. Ahelyett, hogy egymás ellen küzdenénk, nézzük meg, mit tehetünk, mert közben a gyermekeink elmennek román osztályokba. Mert míg egymás ellen küzdünk, lejáratva egymás iskoláit, a szülő abba az intézménybe fogja íratni gyermekét, amelyről nem kapott rossz visszajelzést” - magyarázta a szaktanfelügyelő. A beszélgetés után többször is hangsúlyozta, hogy javulnia kell a magyar oktatás minőségének, különben lehetetlen a megmaradás.

Kiderült, az aragyosgyéresi Avram Iancu általános iskolában szintén sok az olyan magyar ajkú, aki román osztályba jár. Jiman Bella Katalin aligazgatónő szerint pedig ahhoz, hogy a diákok az általános után a román osztályok helyett például a Jósikát válasszák, támogatni kellene az utaztatásukat és biztosítani kellene a meleg ebédet.

Aranyosegerbegyen szintén van olyan tanuló, aki román osztályba jár, a szülőket az aligazgatónő, Fehér Ilona szerint nehéz meggyőzni, amikor a magyar oktatás összevont osztályokban történik.

Barabás János, Magyarország kolozsvári vezető konzulja szerint a szórványoktatás helyzete mindjárt könnyebb helyzetben lenne, ha a közösségformáló erők, a papok, plébánosok, a politikai szereplők mindenhol még inkább odahatnának.

Főtanfelügyelőhelyettes: plusz munka nélkül nem megy

Török Zoltán főtanfelügyelőhelyettes hangsúlyozta, ahol minőségi oktatás van, a szülők ellenállnak a csábításnak. Példaként Kiskapust hozta fel: „A református lelkész családról családra próbálta meggyőzni a szülőket, hogy engedjék a gyermekeket a református kollégiumba. De a szülők visszautasították azzal, hogy elégedettek az iskolával. Az igazgatónak el kell magyarázniuk a pedagógusoknak, hogy 12 órakor nem zárjuk be az iskola kapuit, hanem még ülök egy órát és foglalkozunk a gyermekekkel. Olyan esettel is találkoztam Kolozs megyében, amikor 11,45-kor már be volt zárva az iskola kapuja. Ilyen esetekben nem háríthatjuk a szülőkre a felelősséget, hogy elviszik a gyermekeket. Próbáljunk minőségi munkát, oktatást végezni” - mondta Török Zoltán.

A beszélgetés azzal zárult, hogy októberben Kolozs megye magyar iskoláinak képviselőit összehívják, és előterjesztik az eddigi egyeztetéseken felmerült megoldásokat.

Kapcsolódók

Kimaradt?