Teljesen megújulhat a Maros megyei magyarság parlamenti képviselete

Elképzelhető, hogy teljes egészében megújul a választások után a Maros megyei magyarok parlamenti képviselete. Kelemen Atilla nem vállal újabb mandátumot, Kerekes Károly pedig még kivár a döntésével. Korábban Markó Béla és Borbély László is jelezték, hogy nem indulnak a választásokon.

Szeptember 12-ig adhatják le iratcsomójukat azok a jelöltaspiránsok, akik a Maros megyei RMDSZ listáján indulnának a parlamenti választásokon. Azt azonban már tudni lehet, hogy a szövetség jelenlegi három Maros megyei képviselőjéből kettő (Borbély László és Kelemen Atilla) nem vállal újabb mandátumot, és Markó Béla sem kívánja elfoglalni az alapszabályzat által biztosított parlamenti helyet. A harmadik képviselő, Kerekes Károly a Maszolnak azt nyilatkozta, hogy még kivár a döntésével.

Kelemen: nem feltétlenül jó a fiatalítás

Kelemen Atilla már korábban eldöntötte, hogy nem indul a választásokon. „A húsz év már nagyon sok a parlamentben úgy gondolom, és van még egy-két dolog, amivel az életben szeretnék még foglalkozni” – nyilatkozta a Maszolnak Maros megyei parlamenti képviselő. A politikus úgy véli, jelenleg a román parlament rossz irányba tart, ugyanis nem a megfelelő szakemberek tevékenykednek a különböző szakterületeken, olyanok hoznak fontos döntéseket, „akik nincsenek mindig a helyzet magaslatán”. 

Arról, hogy milyennek látja a jelenlegi Maros megyei jelöltaspiránsokat, Kelemen nem tartotta sportszerűnek véleményt nyilvánítani. „Megvan mindenkiről a véleményem, el tudnám mondani, hogy kik azok, akik hasznosak lehetnek a parlamentben, de ez az állandóan hangoztatott, úgynevezett fiatalítás, nem feltétlenül jó” – fogalmazott a politikus, aki szerint az életkor egy fizológiai állapot és a fiatalsággal nem feltétlenül jár együtt az okosság is.

„Nagyon sok okos fiatalt láttam, de butát is eleget. Az nem véletlen, hogy Európai Parlamentben a képviselők átlagéletkora 59 és fél év, tehát majdnem 60 év, éppen azért, mert a politikai munkához kell egy fajta élettapasztalat, szakmai tapasztalat, rátermettség is” – vélekedett. Hozzátette, többedmagával furcsállja azt, hogy az RMDSZ jelenlegi vezetősége egyetlen jelenlegi képviselőt és szenátort sem kérdezett meg arról, jelöltetné-e magát a választásokon. Kelemen nem feltétlen ért egyet azokkal, akik mindenféleképpen új embereket akarnak a politikában látni. „Az Európai Parlamentben is dolgoztam két évig. Volt ott egy luxemburgi képviselő, aki 91 évesen a mezőgazadási szakbizottság tagja volt, és nagyon fel kellett hogy legyen készülve az, aki vitába mert vele bocsátkozni” – idézte fel a politikus.

Kerekes még kivár, de hiába vár

Kerekes Károly parlamenti képviselő érdeklődésünkre elmondta, még nem tudja, indul-e a decemberi választásokon. Arra vár, hogy az alkotmánybíróság eldöntse: alkotmányos-e az a nemrégiben elfogadott törvény, amely korlátozza a családtagjaikat irodájukban alkalmazó képviselők és szenátorok büntethetőségét. A jogszabály szerint a törvényhozók esetében csak 2013 augusztusától kezdődően számít jogsértésnek a családtagok alkalmazása, mert akkor lépett hatályba ennek tilalma a honatyák jogállásáról szóló törvényben. 

„Ez a törvény eltörölné mindazt, amit a feddhetetlenségi ügynökség velünk művelt” – jelentette ki Kerekes Károly. Arra utalt, hogy az ANI vizsgálódásai nyomán másfél év felfüggesztett börtönre ítélték, amiért a fiát alkalmazta 2006 és 2009 között az irodájában. A büntetését eltörlő törvény azonban még nem lépett életbe, mert 99 honatya megtámadta az alkotmánybíróságon.

Varga Attilától, az alkotmánybíróság tagjától a Maszol megtudta, a taláros testület szeptember 13-án (tehát a jelölési határidő lejárta után) tartja a következő ülését, és a törvény alkotmányosságának megvitatása nem szerepel napirenden.

Markó és Borbély már korábban döntöttek

Markó Béla szenátor a Maszolnak adott interjúban elmondta: már korábban eldöntötte, hogy csak akkor vállalna új mandátumot, ha úgy látja, hogy feltétlenül szükség van rá a parlamenti frakcióban. „De ebben a pillanatban szerintem megvan az esély arra, hogy erős, sokszínű képviseletünk legyen Bukarestben” – jelentette ki az RMDSZ volt szövetségi elnöke.

Borbély László képviselő szintén már korábban bejelentette, hogy nem akarja a parlamentben folytatni. Ezt megerősítette a Maszolnak a napokban adott interjúban is. „Ha négy vagy nyolc évig parlamenti képviselő voltál, még nem azt jelenti, hogy a továbbiakban is az leszel. Itt többes jelölés van, szavazás, és nincsenek előre kibérelt helyek. Ami Maros megyét illeti, köztudott, hogy nagy váltás lesz. Azt is leszögeztem, hogy én nem indulok” – jelentette ki.

Újabb jelöltaspiráns jelentkezett. Tubák Nimródot nevesítette képviselőjelöltjének Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (MIET) a Maros Megyei RMDSZ szeptember 19-én sorra kerülő bővített rangsoroló gyűlésére. Az ifjúsági szervezet szerdai közleménye szerint Tubák Nimród 1990-ben született Kézdivásárhelyen, majd továbbtanulása során Marosvásárhelyre költözött. Egyetemi tanulmányait a 2016-os évben fejezte be a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE), Általános Orvosi Karán. Diákévei alatt, 2012-től 2015-ig elnöke volt a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetségnek, valamint Diákszenátor és Diákképviselő 2012 és 2016 között. Tervei szerint 2017 januárjától a marosvásárhelyi központú rezidens képzésbe fog elhelyezkedni.

Kapcsolódók

Kimaradt?