Több mint 60 programmal készülnek a IX. Székelyföldi Lovas Ünnepre

Több mint hatvan programmal, közel négyszáz fellépővel és versenyzővel várják a résztvevőket a IX. Székelyföldi Lovas Ünnepre a hétvégén Gyergyószentmiklós lovaspályájára. 

A részleteket a csütörtökön tartott sajtótájékoztatón ismertette a szervező Bajkó Tibor, valamint Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa Fejlesztési Ügynökségének vezetője, Barabás Csaba és Nagy Zoltán polgármester, a társszervező intézmények vezetői.

A Székelyföldi Lovas Ünnep a két társszervező, Hargita Megye Tanácsa és Gyergyószentmiklós Város Polgármesteri Hivatala révén lesz teljes, nélkülük nem létezne ez a rendezvény – köszönte meg Bajkó Tibor az elöljárók támogatását. Elmondta, több mint kétszázan támogatják az idei lovasnapok megszervezését, a korábbi évekhez hasonlóan lesz lovas terápia, rajzpályázat és bábszínház a gyermekeknek, versenyeznek a polgármesterek, díjazzák a legfiatalabb, legidősebb és leghosszabb hajú résztvevőt, lesz juhterelés, valamint idén is közvetítik interneten a rendezvényt. A Vöröskereszt-sátor számít újdonságnak, ahol az érdeklődőknek lehetőségük lesz vérnyomás-, vércukorszintmérésre, valamint a biztonságra is nagyobb hangsúlyt fektetnek.

A hétvégén Gyergyószentmiklóson az év legszebb ünnepét szervezik meg a lovakat szerető személyek számára. A ló és az ember közötti barátság, harmonikus kapcsolat arra ösztönzi az embereket, hogy átgondolják, mi az, ami érték. A természet, a ló szeretete által a gyermekeinknek is példát mutatunk, hogy kevesebb időt töltsenek a számítógép előtt, mert a lovaglás amellett, hogy sokkal szebb élmény, megtanít arra, hogy jobban figyeljünk egymásra. Mindezek mellett a lovas napok alkalmával megtelnek vendégekkel a szálláshelyek – fejtette ki Borboly Csaba, aki a rendezvény nevelő, oktató szerepéről beszélt. Továbbá javasolta a szervezőknek, hogy vegyék fontolóra a lovas napok fesztiváljellegűvé alakítását, szervezzenek lovastábort a fiataloknak, legyen lehetőség sátorozni, teljen meg fiatalokkal a hely.

Nagy Zoltán szerint a rendezvény arra épít, ami mindig is benne volt az itt élő emberekben, a ló szeretetére. Hozzátette, arra kell törekedniük, hogy minden évben valamit hozzátegyenek a rendezvényhez, hogy idővel Kárpát-medencei szintű eseménnyé emeljék. További támogatásáról biztosította a szervezőket, és azt kívánta, hogy minél több jubileumot ünnepelhessenek együtt.

Barabás Csaba elmondta, Székelyföldön az egyik legnagyobb probléma az elvándorlás, de ritkán beszélünk arról, hogy van olyan rendezvény, amely tömegeket vonz ide más vidékekről, ez pedig a Székelyföldi Lovas Ünnep. A helybéli fiatalok általában elmennek a térségből, ha szórakozni akarnak nagyobb fesztiválon, de lehetséges fordítva is, amit ez az esemény is bizonyít. Minél több ilyen rendezvényre lenne szükség, ahol az emberek kikapcsolódhatnak, és megtapasztalhatják, hogy megéri itt élni, ráadásul a szálláshelyek is megtelhetnek – fogalmazott fejlesztési ügynökség vezetője.

Kapcsolódók

Kimaradt?