Elfogták a kolozsvári fogdából megszökött őrizetest

Elfogták kedd este az a háromszéki férfit, aki szombaton megszökött a Kolozs megyei rendőrség fogdájából.

A stiridecluj.ro szerdai híre szerint a 45 éves őrizetes Szászfenesen került rendőrkézre. A betöréses lopással gyanúsított Czika László visszakerült a kolozsvári fogdába.

A kolozsvári portál rendőrségi forrásokból úgy tudja, hogy a háromszéki férfinak fogytán volt az ereje és nem tanúsított ellenállást, amikor elfogták, mert napok óta alig evett valamit. Szombati szökése után egy Fellegvár (Gruia) utcai térfigyelő kamera felvételein azonosították. Nem tudni, hogyan jutott el Szászfenesig, ahol egy épülő házban húzódott meg.

A rendőrség közölte, még zajlanak a belső vizsgálatok annak kiderítésére, hogyan szabadult ki a cellájából az őrizetes. A kolozsvári sajtó egyébként úgy tudja, hogy fogda belső udvaráról szökött meg, amikor kiengedték a cellájából sétálni. Állítólag sikerült egy kulcsot szereznie az udvarból nyíló ajtóhoz. Amint kikerült a fogdából, taxiba ült.

Az esetet az ügyészség is vizsgálja, mert felmerült a gyanú, hogy a férfi szökésekor szolgálatot teljesítő rendőrök bűncselekményt követtek el.

Kapcsolódók

Kimaradt?