Kitiltották a cannes-i strandról az egész testet elfedő fürdőruhát

Betiltotta Cannes vezetése a burkini, az egész testet elfedő fürdőruha viselését a tengerpartokon.

David Lisnarp polgármester aláírásával szentesítette az új szabályt, amely szerint kitiltják a tengerpartról azokat, akik nem „a Francia Köztársaság alapelvét képező szekularizmusnak és a jó szokásoknak megfelelő fürdőruhát” viselnek.

A szabályzat továbbá hangsúlyozza, hogy „a vallási hovatartozással feltűnően kérkedő strandviselet” megzavarhatja a közrendet, amit meg kell akadályozni, különösen akkor, „amikor Franciaország terrorista támadások célpontja”.

Thierry Migoule, a város önkormányzati szolgáltatásainak a vezetője a döntést azzal magyarázta, hogy „nem vallási jelképek betiltásáról van szó a strandon, (...) de a kirívó ruházat a velünk háborúban álló terrorista mozgalmakra utal”.

A burka és a bikini szavak összeolvasztásából keletkezett műszó egy muszlim nők számára készített fürdőruhát takar, ami megfelel a Korán előírásainak. Csak a kéz- és lábfej, illetve az arc látszik ki a gyakran napellenzővel is kombinált ruha alól. A burkini először fekete színben jelent meg, az utóbbi években hoztak ki a gyártók színes vagy színes betétekkel kombinált darabokat.

Franciaországban az utóbbi másfél évben több, iszlamista indíttatású terrortámadás történt. A legutóbbi Nizzában, ahol egy tunéziai férfi mintegy nyolcvan embert gázolt halálra a francia nemzeti ünnepen.

Kapcsolódók

Kimaradt?