A politikai viccek között ritka az igazán eredeti és igazán jó. Ugyanis általában a poén vagy megállja a helyét akkor is, ha a szereplők nem politikusok, és akkor minek a viccbe a politikus; vagy nem állja meg a helyét más szereplőkkel, és akkor a humor forrása maga a politikusi (miben)lét, az pedig minden külön vicc nélkül is komikus, tehát minek a politikusba a vicc.

Úgyhogy a következő aktuálpolitikai helyzeteket nem politikai viccekkel, hanem egyszerűen tanulságos poénokkal, lehetőleg alapviccekkel illusztráltuk.

I.

Egy jezsuita és egy ferencesrendi szerzetes egymást gyóntatja.

Jezsuita: - Atyám, bevallom, vétkeztem a paráznaság bűnében: többször voltam nővel, az apácakolostor mellett működő óvodát évek óta én látom el utánpótlással, mellesleg a kóristafiúkat is... szóval érted. Amellett uzsorakamattal adtam pénzt kölcsön.

A ferencesrendi elszörnyülködik. – Nagy a te vétked, Fiam. Feloldozlak, de el kell mondanod tíz Miatyánkat, koplalnod kell három napig, és természetesen megígéred, hogy a bánatima után elkerülöd a bűnre vezető alkalmakat.

Ami engem illet, mondja a ferences: - Igaz, hogy csak gondolatban, de magam is paráználkodtam, tudod, a tévé, az internet... Egyszer fiataloknak nem az evangélium szerinti, hanem világias tanácsokat adtam. Önző voltam, amikor elvettem a nagyobbik vajaskenyeret a cellatársam elől, pedig ő éhesebb volt.

A jezsuita: - Nagy és sok a te vétked, Fiam! Feloldozlak, de üvegcserépen térdepelve el kell mondanod száz Hiszekegyet, két hétig böjtölnöd kell, és többé ne halljak ilyeneket!

A ferencesrendi elképed: - Atyám, tudom, hogy a jó útra akarsz téríteni – de nem furcsa, hogy a te bűneidnél sokkal kevésbé súlyos vétkekre aránytalanul nagyobb penitenciát szabtál ki rám?

A jezsuita válasza: - Tanuld meg, Fiam és Atyám, mi amikor vétkezünk, akkor vétkezünk, s amikor büntetünk, akkor büntetünk.

A titkosszolgálat akár napjaink inkvizíciójának is nevezhető. A diktatúra korának végén már többnyire nem is a büntetés, mint inkább az ijesztés, az elrettentés volt a célja. Perverz hatása éppen ebben áll: az emberek megijednek, félnek – s ahol az emberek félnek, ott nincs demokrácia, mert nincs aki számonkérje a törvények és az emberi jogok betartását.

A szekus tempók tovább élnek, a módszerek kifinomultak. A titkosszolgálatok minden államban fontos feladatot látnak el, de visszaélni velük, személyes célokra, zsarolásra használni az általuk szolgáltatott információkat: bűn. Akkor is, ha a hatalom birtokosai teszik, sőt akkor még inkább.

Lassan már nem is érdekes, hogy volt egy ember, aki hadat üzent a kommunizmusnak, miközben ő maga gondolkodásában és ösztöneiben kommunista maradt; aki hadat üzent a korrupciónak, miközben velejéig korrupt volt; aki „ felszabadította” a szekus dossziékat, de közben előléptette azokat a szekusokat, akikkel korábban, az elnyomás éveiben egyazon hálózatban dolgozott. (Az ő dossziéját, bár adatai ismertek, természetesen „nem találják”.)

Ez az ember vétkezett, súlyosan és többszörösen. Egy bizonyos helyzetben bűnhödhetett volna, de akinek a kezébe került, aki átadhatta volna őt a szigorú igazságszolgáltatásnak, az nem tette. Nem adta ki őt. Ő viszont mély gyűlölettől és frusztráltságtól hajtatva, az első adandó alkalommal, amint hatalomra került, véresen megbüntette azt a másikat. Drámai történet, bár már nem fontos, ami megtörtént, megtörtént.

Egy másik eset érdekesebb. Volt egy megyei szekus főnök, ezredes, és annak volt egy lánya. A lány kitanulta a jogot. Akkoriban nehéz volt a fővárosba felkerülni, őt az apuka feljuttatta, fontos helyre, ügyészként. Tudjuk, mivel foglalkoztak a diktatúra idején az ügyészek, kiktől kapták az utasításokat.

A forradalom után a lány aktív civil társadalmi jogvédő lett, a korrupció elleni harc egyik legjelesebbje. Utána igazságügyi miniszter. Miniszterként mély kapcsolatot ápolt a titkosszolgálatokkal, átpolitizálta az igazságszolgáltatást, és például a saját hatáskörébe vonta a javaslattevést az országos főügyész és a korrupcióellenes ügyész személyére. Ez most elég sok gondot okoz, mert a jobboldalnak – sem itthon, sem Európában – valahogy már nem tetszik, hogy az igazságügyi miniszter ilyen hatalommal rendelkezzék.

Miniszterként a hölgy nem egyszer magyarellenes hangot ütött meg, sikeresen részt vett a kisebbségi törvény megfúrásában. Közben európai parlamenti képviselő lett. Rendkívül befolyásos – és a legkevésbé objektív. Nagy szerepe volt a magasrangú európai tisztségviselők befolyásolásában (félrevezetésében) a nyári román politikai események során. Amikor vétkezett, vétkezett, amikor büntetett, büntetett. Sok embert elintézett.

Mostantól fogva a sorsa ismeretlen. Különösen a parlamenti választások után teljesen elhallgatott. Kommunista múltja és neveltetése feltételezhetően megakadályozza a gyónásban.

Gyónni megy a bérgyilkos Palermóban.

- Atyám, rengeteget vétkeztem, megöltem tíz embert.

Mire a pap:

- Figyu, légy csendben, lenne egy kis meló...

II.

Gizike lekiabál Pistikének az erkélyről:

- Pistiii, gyere fel hozzánk.

Pisti válasza:

- Majd ha egyedül leszel.

Gizike:

- De hát nincs itthon senki!

Pisti:

- A világon!

A 2008-as szavazási rendszer az államfő „érdeme”, már ennek a kierőszakolásáért megérdemelt volna egy kiadós penitenciát. Módosítani a választási törvényt 2012-ben sem sikerült (legjobb lett volna visszaállítani a listás rendszert, esetleg egy vegyes rendszert bevezetni, ahogyan azt az RMDSZ is szorgalmazta), úgyhogy most 588 honatya és honanya (honszülő) van a parlamentben.

Sok, nagyon sok. Közel kétszer annyi, amennyit az államfő szeretett volna. Legalább a félanalfabétákat és a körözött bűnözőket valahogy ki kellett volna szűrni! Nem tudom, hogyan, de a víztől-szapantól kezdve semmilyen fegyver bevetésétől nem riadnék vissza. Gigi Becali például nagy-romániásként került az európai parlamentbe, de ott legalább nemigen szólalhat meg. Most liberális.

Fel tudják önök fogni: liberális? Kevesen tudatosítják, hogy a világ egyik legbutább nézésű emberéről van szó, s most ez az ember, aki mindent és mindenkit pénzen vesz meg, így mindent és mindenkit áruvá és prostituálttá zülleszt, a felsőház jogi szakbizottságának tagja! És a liberálisok elnöke akar lenni! Micsoda szégyen! Milyen párt ez? Hogy lehet hányinger nélkül akár gondolni is rá?

Egyszóval, ha egyedül lett volna a világon, talán akkor lehetett volna Gizihez/Gigihez folyamodni. Egy tagú parlament – egyházas Gigi, úgy igen! De így? Nos, ha már így történt, legalább járjanak majd el vele úgy (persze miután a lehető legtöbb pénzt kicsavarták belőle), mint az öreg szavazó az alábbi viccben, tegyék a helyére.

A lagziban a rossz kölykök viagrát csempésznek János bácsi köményesébe. Az öreg elmegy könnyíteni magán. Jön vissza: elöl térdig nedves. Kérdik a kölykök: - Mi történt, János bácsi? - Há' kimentem pisálni, kigomboltam, elővettem, láttam, hogy nem az enyém, aztán visszatettem...

III.

Mintagazda meséli: - Vannak megmagyarázhatatlan helyzetek. Minap mentem megfejni a Riskát. Ülök a széken, fejek, hát kirúgja a sajtárt a bal hátsó lábával. Fogom magam, lekötöm a lábát. Fejek tovább, hát felborítja a sajtárt a jobb hátsó lábával. Lekötöm azt is, fejek tovább, erre felborítja a sajtárt a farkával. Na megállj! – mondom, fölállok a székre, s fölkötöm a farkát a gerendához; nyújtózkodás közben leesik a nadrágom, s hát nem abban a pillanatban lép be a feleségem a megyei gazdaküldöttséggel?

Meglehet, szegény Mihai Răzvan Ungureanu egyáltalán nem okolható érte, mindenképpen rettenetes, ami történt. Az egyik botránytévé újságírói megkaparintották MRU miniszterelnök protokollköltségeinek listáját, s azon annyi illatszer, hintőpor, izzadás elleni ez-az, kencefice találtatott, úgyszólván ipari, egy gyalogosszázadot kielégítő mennyiségben, hogy el is nevezték a derék volt kormányfőt Unguentnek, Kenőcsnek.

Mondom, semmi sem bizonyítja, hogy azt ő mind magának vásároltatta volna (bár igaz, hogy kissé izzadós, akárcsak szegény Vasile Blaga, emberekkel gyakran érintkező politikusok esetében nem szerencsés, ha a népfürdő egybeesik a gőzfürdővel, s szó szerint is állandóan főnek a saját levükben), tény azonban, hogy a malőr megnehezíti a dolgát. A csőcselék semmit sem szeret jobban, mint csúfolkodni.

MRU igazán derék ember, és ha a 2014-es elnökválasztás döntőjében Crin Antonescuval kerül össze, én – a magyarok többségével együtt – biztosan rá szavazok majd. De mit tehet az ember, ha miközben a jobboldal és a néppárt egyedül üdvözítő voltáról szónokol, egy kisebb kórus bekeni kenőccsel és kölnivel locsolja? (Miközben a háta mögött egyik szövetségese fokhagymakoszorúval hadonászik.) Nincs nagyobb kín a politikus számára, mint a nevetségesség.

MRU bizonyára többször elátkozta már a pillanatot, amikor az államfőre hallgatva (mintha bizony megtehette volna, hogy nem hallgat rá!) elvállalta a miniszterelnökséget. Ha rövidségi rekordot nem döntött is – egy olyan évben, amikor Oloszországot megszégyenítő módon négy kormánya is volt Romániának –, hetven éve ő az egyedüli olyan kormányfő, aki ugyanabban az évben ment, amelyben jött. Emil Boc 5 (pont nulla) után ez a nem egészen három hónapos csúcsonlét igazán nem teheti boldoggá szegény Ungureanut. Bravúrja olyanszerű, mint a viccbeli katonáé.

A csata végeztével az ezredes magához hívatja a katonákat, és mindenkitől megkérdezi, hogy milyen hőstettet hajtott végre.

- Én levágtam egy ember lábát! - húzza ki magát egy vézna kis katona.

- Jobban tette volna, hogy ha a fejét vágta volna le! - válaszolja az ezredes.

Mire a vézna kis katona:

- Feje már nem volt.

IV.

 Az új tanárnő szalad az igazgatóhoz.

- Felháborító! Az egyik gyerek a tizedikben órán folyton azt hajtogatja, hogy meg fog engem dugni.

- Az a nyurga barna képű?

- Az!

- Akkor az meg is fogja, ha mondta. Az olyan...

Romániában az előre bejelentett törvényszegés nem törvényszegés. Gigi Becali klubtulajdonos többször kifejtette, hogy a bajnokságban vetélytárs csapat ellenfeleit lefizetni – „serkentés” céljából, vagyis hogy pontot raboljanak a vetélytárstól – nem sért törvényt, hiszen úgymond ő azért adja a pénzt, hogy az illető csapat játékosai legjobb tudásuk szerint játsszanak. Megmondta, mert ő olyan – ergo a „bőrönd-ügyben” fel is mentették.

Az államelnök a 2004-es választás megnyerése után előre bejelentette, hogy „játékos”, azaz mindenbe beleszóló elnök lesz – s hát nem az lett? Mindenkinek ő akart dirigálni, és a végén dirigált is. Holott az alkotmány szerint az elnök nem lehet egyszerre játékos és a játékosok között „egyensúlyt tartó” bíró, játékvezető is. Sőt, a tény, hogy előre bejelentette a törvényszegést, már maga alkotmányellenes. Ezért – meg az alapszabály hiányosságai miatt – volt az állandósult bizonytalanság, instabilitás, alapintézmények közötti konfliktus Romániában, ennek ittuk a levét annyi éven át.

De most már jó lesz, megvolt a kibékülés...

Csata után a szanitécek szedik össze a sebesülteket. Egy fickó lándzsával a hasában fekszik a földön. A szanitéc megkérdezi:

- Nem fáj, testvér?

- Nem, csak ha röhögök!

V.

Egy házaspárhoz betörő mászik be az ablakon; dermedten nézik, amint kezd összeszedni és zsákjába tömni laptopot, ékszereket, értéktárgyakat.

Egyszer szeme az asszonykára téved, leteszi a zsákot, odamegy a férfihoz, és azt mondja neki:

- Most húzok krétával egy kört, s ha ebből ki mersz lépni, halál fia vagy! Azzal nekiesik az asszonynak.

Miután a betörő elmegy, az asszonyka szemére hányja a férjnek, hogy nem sietett a segítségére.

- De bizony ellenálltam, kisanyám!

- Ellenálltál? Hogyan?

- Amikor nem látta, kétszer is kitettem a lábamat a körből.

Sokan ilyennek látják az RMDSZ eredményeit, „ellenállását” is. „Kidugja a lábát a körből”, amikor egy súlyos jogszabályban módosít egy lényegtelen tételt, bár természetesen lehetnek fontos javítások részletkérdésekben is. Kidugja a lábát, amikor a siker minden reménye nélkül képvisel ügyeket, bár például az autonómiatörekvések állandó hangoztatása (amibe a belső ellenzéke is belekényszeríti) a következetesség jele, és lehet, hogy a románok egyszer majd megunják az egészet, és azt mondják, jó, akkor legyen autonómia. (A székelyeknek, annál könnyebben asszimiláljuk a többit.) Persze ellenzékből nehéz is sokkal többet elérni egy kidugott – majd gyorsan visszahúzott – lábnál. Olykor kevéssel is be kell érni. A helyzet nehéz, mondhatni drámai, mert a betörőnek nekirontani sem lehet: nála van a fegyver, izgalomban van.

A viccnek van egy másik változata is, az alaphelyzet ugyanaz, a férj reagálása konzervatívabb, a kör akár el is maradhat, az erőszak – mint az lenni szokott – nem marad el, sőt.

A betörő nekiesik az asszonynak. Miután elmegy, a férj is nekiesik az asszonynak: leken neki egy hatalmas pofont.

- Hát ez meg mi volt, te gazember?! Hát nem elég, hogy megerőszakoltak, te még meg is pofozol?

- Mert lihegtél, ribanca!

VI.

 Viszi haza Marci a trágyával teli szekeret. Már majdnem hazaér, amikor a szekér felborul. A szomszéd kajánul: - Na, Marci, lesz kapsz, ha megtudja ’zapád! – ’Sze tudja. – Honnan, te? – ’Sze alatta van!

A vicc ismét igazolja a régi tételt, hogy ami az egyiknek komikus, a másiknak tragikus. Ugyanakkor figyelmeztet a helyzettudat fontosságára. Az ENMP atyái mintha képtelenek lennének felfogni, hogy milyen nagy bukta volt számukra december 9. Feltápászkodtak, s még le sem vakarták magukról a szégyent, elkezdtek nyugalomra inteni („jó alap ez az eredmény a továbblépéshez”), és ismét bátran nekimentek az RMDSZ-nek. A helyzet paradoxona, hogy valóban „minden magyar nyert”, mármint az RMDSZ bejutásával a parlamentbe, hiszen a Szövetség azoknak az érdekeit is képviseli, akik nem rá, hanem az EMNP-re szavaztak. Ha a FIDESZ bírja pénzzel, a legközelebbi európai parlamenti választásokon az EMNP további tízezerrel több szavazatot szerezhet, s mire bejut a parlamentbe, a derékhada alig lesz több nyolcvan évesnél.

Pistike órán játszik a fütyijével.

A tanítónéni rászól:

- Pistike, nem szabad ilyet csinálni!

Pistike:

- Tanítónéni, azért figyelek!

VII.

Kijön az arab a tevéjével a piramisból. Kiderül, hogy valamelyik fáraó idejében ment be, mindenki álmélkodik, a nagy kérdés: hogyan éltek át annyi évszázadot-ezredet? – Egyszerű, mondja az arab, az elején bevittünk némi ételt és vizet, utána pedig amit én produkáltam, azt megette a teve, amit ő eresztett, azt megettem én.

 A hazai magyar sajtó meglehetősen „egyszempontúan” tükrözte az év zavaros politikai eseményeit. Még azok is, akik néha bebizonyították, hogy tudnak a saját fejükkel is gondolkozni, mentek a trenddel. Információikat nagyjából ugyanabból a két-három lapból, honlapból szerezték, a végén már kényelmesen csak egymástól, körbe-körbe. Kételynek, eltöprengésnek, szkepszisnek nyoma sem volt, főleg a referendum körül. (Lásd puccselmélet.)

Gyanút akkor és attól sem fognak, amikor az államelnök diverziós gépezete által szolgáltatott manipulatív információk és minősítések átvételéről volt/van szó. Aki más véleményen van (alapeset: nem kedveli különösképpen az államfőt), az 1. nyilván a másik féllel tart, esetleg egyenesen a Ponta bérence, 2. természetesen kommunista, és a kettő nem zárja ki egymást.

Nagy baj nem lenne, de a készen átvett információkkal, véleményekkel, sémákkal jóhiszemű embereket tévesztenek meg, akik aztán csodálkoznak, amikor értesüléseik ellentmondásba kerülnek a valóság újabb tényeivel. Például: ha puccs volt a referendum, akkor az igazságszolgáltatás (amelyről nem mondható el, hogy nem hallgat az elnökre) miért nem ítéli el az államcsínytevőket? Elméletileg: hogyan lehet puccs a parlament által kiírt népszavazás? Netán mégsem volt az? Vagy azért volt az, mert az Evenimentul zilei, esetleg az Adevarul megírta?

S ha referendumkor akkora csalás volt, hogy ügyészek hada indult el Bibliákkal szavazókra vadászni, hol vannak a lesittelt milliók? Tele lesznek a börtönök? Netán mégsem volt éppen akkora csalás? E sorok írásakor lélegzetvisszafojtva várom az EVZ értékelésének átvételét néppárti sajtónkban, miszerint az év politikusa az államelnök, aki „a puccs ellenére megmaradt székében”. (A hír már megjelent!)

Hiába, a szokás hatalma...

- Mit csinált Pavlov, miután megdöglött a kutyája?

- Még két hétig vitte neki a reggelit.