Az 1848–49-es szabadságharc hőseire emlékeztek a Nyerges-tetőn

A nyerges-tetői csata 167. évfordulója alkalmából vasárnap délután megtartották az immár hagyományos megemlékezést a történelmi esemény helyszínén.

Csíkkozmás polgármestere köszöntőjében azt mondta, tisztességes helytállással, kitartó harccal Gál Sándor tábornok katonái 1849. augusztus 1-jén megteremtették azt a feltételt, hogy unokáinknak megőrizhessük ezt a földet. „Tudták, hogy kölcsönkapták tőlünk ezt a földet, és ezt a kölcsönt vissza kell adni mindenáron, még ha az életükkel is kell fizetniük érte. Ma sem könnyű a mindennapos harcot megvívni egyszerű munkásként, hivatalban dolgozóként avagy vezetői minőségben, még ha nem is kell életünket adnunk. De igenis kötelességünk, hogy megvívjuk a harcot” – fogalmazott.

Kovászna Megye Tanácsának elnöke a csüggedőket, a megfáradtakat, a reményvesztetteket arra emlékeztette, mi volt 1849 legnagyszerűbb leckéje: „A 167 évvel ezelőtti szabadságharcosok java része iparos emberekből, az eke szarvát fogó földművesekből, tanítókból és – lássuk be – nem túl sok katonából állt. A szabadságharc szikrája, Gábor Áron is asztalosmester volt. Bár akkor sem látszott fényesnek a jövő, mégsem törődtek bele a kilátástalanságba. Üres volt a zsebük, de hatalmas volt a hitük. Nem fogadták el, hogy a jövő nekik semmit se tartogat, és hitből, szabadságvágyból és hazaszeretetből a legnagyobb dolgot hozták létre, amit ember létrehozhat: megszervezték a székely szabadságharcot, és ezzel visszaadták a nemzet méltóságát. Ha csak feleannyi hitünk lesz, mint amennyi nekik volt, még ezeket a hegyeket is meg tudjuk mozgatni” – mondta a Kovászna megyei elnök.

Tánczos Barna szenátor szerint a huszárok „Erőt, tisztességet!” köszöntésében, e két szóban benne van fél évezrednyi magyar sors, benne van az egyén vagy a közösség, akár a nemzet számára kijelölt, járható út.„Napjainkban sem kevésbé fontos e két mély, történelmi és erkölcsi töltetű szó: erő és tisztesség. Legyen az mindennapos kézfogást kísérő vagy kivételes alkalmakkor hallott, katonásan pergő köszöntő, akár ünnepi beszéd mottója, e két szó megadhat mindent, amire ma nekünk, székelyeknek szükségünk van: erős közösséget, tisztességes vezetőket. Ha mindennapjainkat is e két szó vezeti, ha képesek vagyunk erősek, bátrak és tisztességesek maradni, hiszem azt, hogy nem volt hiábavaló őseink véráldozata” – fejtette ki a szenátor.

Jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is, aki a megyei tanács és az RMDSZ Csíki Területi Szervezete nevében koszorúzott Becze István és Ferencz Salamon Alpár megyei tanácsossal együtt, továbbá Korodi Attila parlamenti képviselő is elhelyezte koszorúját.

Az eseményen fellépett a Bojzás és a Bojzácska néptáncegyüttes, valamint Vaszi Levente népdalénekes. Darvas-Kozma József esperes a közös ima előtt rámutatott, hogy 1550-ben, 1660-ban és 1849. augusztus elsején is a székelyek minden támadást visszavertek a Nyerges-tetőn, amihez a szülőföld iránti ragaszkodás adott erőt. „Ez a megemlékezés a szabadság és az igazság szeretetéről szól, amely ellenállásra sarkall”– hangsúlyozta a címzetes esperes.

Kimaradt?