Azomureș: nincs nagy sikere az előrehozott nyugdíjazásnak

Nem sokan élnének a lehetőséggel, hogy az Azomureș vegyikombinát szennyezése miatt előrehozott nyugdíjba menjenek - legalábbis ez derül ki az általunk megszólaltatott, nyugdíj előtt álló marosvásárhelyiek válaszaiból.

A marosvásárhelyiek és azok, akik a város nyolc kilométeres vonzáskörzetében éltek 30 évig, a július 7-től életbe lépő nyugdíjtörvény-módosítás értelmében a korhatár előtt legtöbb öt évvel nyugdíjba vonulhatnak. A jogszabály szerint ha élnek ezzel a jogukkal, két évig mentesülnek az ilyen esetben alkalmazott nyugdíjcsökkentéstől, vagyis ugyanannyi juttatást kapnak, mintha a törvény által előírt korhatárt betartva mentek volna nyugdíjba. Jelenleg a férfiak 65 éves korukba vonulhatnak öregségi nyugdíjba, a nők esetében ez a korhatár 60 év és 4 hónap.

Kerekes: nincs szó korkedvezményről. Az Azomureș miatt kieszközölt törvénymódosítás nem jelenti azt, hogy a marosvásárhelyiek számára csökkentették volna a nyugdíjkorhatárt, azaz nem esnek a korkedvezményezettek kategóriájába - figyelmeztetett Kerekes Károly, az RMDSZ munkaügyi szakpolitikusa. Hogy kiknek csökkentették a nyugdíjazáshoz szükséges szolgálati időtartamot, azaz a nyugdíjkorhatárt akár 5-10 évvel - egy másik nyugdíjtörvény-módosítással -, itt olvashatja

A jogszabály nem hozott mindenkinek egyforma örömet

A hír, hogy élhetnek az előrehozott nyugdíjazás lehetőségével, nem hozott mindenkinek egyforma örömet. “A jogszabály gyakorlatilag azt jelenti, hogy nem kellene megvárnom, hogy 65 éves legyek, már 63 éves koromban nyugdíjba vonulhatnék. Csakhogy én nem szeretnék még 65 évesen sem nyugdíjba menni, mert úgy érzem, lesz még erőm és energiám dolgozni” – mondta a Maszolnak Nagy Tibor mérnök, aki egy román-német vegyes tőkével működő cégnél dolgozik. Nagy Tibor elégedett a fizetésével és a munkakörülményekkel, és attól tart, ha nyugdíjas lesz, nem dolgozhat tovább. A mérnök félelme nem alaptalan, Kerekes Károly figyelmeztetése szerint nem dolgozhat az a személy, aki az előrehozott nyugdíjazást választotta, ha mégis megteszi, vissza kell fizetnie a nyugdíját.

Szabó Évát szintén az akadályozza meg, hogy éljen a lehetőséggel, hogy nem vállalhatna nyugdíjasként plusz munkát. “Nem járnék jól, ha előrehozott nyugdíjba mennék, hiszen akkor nem vállalhatnék pluszmunkát, és csak a nyugdíjamból nehezen tudnék megélni” – magyarázza az egészségügyi asszisztens, akinek még néhány éve van a nyugdíjig. Hozzátette, de meg sem fordult a fejében, hogy hamarabb kérje a nyugdíjaztatását.

„Jól érzem magma, szeretem a munkámat. A fizetésem nem sok, de még vállalok mellette magánrendelőben is munkát, így valamivel könnyebb” – magyarázza Éva, aki szerint az előrehozott nyugdíjazás azoknak jelent lehetőséget, akik már belefáradtak a munkába, akik amúgy sem vállalnak pluszmunkát, akik arra vannak “berendezkedve”, hogy a nyugdíjból éldegéljenek. “Megértem én, hogy az ember egy adott életkorra már belefárad, és sem fizikailag, sem szellemileg, de még lelkileg sem bírja már a megterhelést. Nem beteg, de a kedve már elment a munkától” – tette hozzá az asszisztensnő.

B. Ferenc gépkocsivezetőnek egy éve van még a nyugdíjazásáig. Érdeklődésünkre elmondta, örül a lehetőségnek, hogy “penalizálás” nélkül egy évvel korábban mehet nyugdíjba. “Megérdeklődtem már a nyugdíjhivatalnál, milyen iratokra van szükségem, és hétfőn viszem, beadom a kérvényt. Eleget dolgoztam, nem akarok többet munkáról hallani” – mondta a férfi, aki falusi házát akarja felújítani, mellette kertészkedni szeretne és az unokákat nevelni.

Kapcsolódók

Kimaradt?