Tiltakozás követte a román bolt felgyújtását Norwichban

Több mint száz helybeli vett részt a hét végén egy szolidaritási felvonuláson, amelyet egy kelet-angliai kisváros román boltjának megsegítésére hirdettek meg.

Norwich településen pénteken ismeretlen tettesek felgyújtották egy romániai vállalkozó boltját. Szombaton egy helybéli polgár felhívására több tucatnyian fejezték ki szolidaritásukat a román tulajdonossal. A tüntetők üzeneteket ragasztottak a tönkrement bolthelyiség belécezett kirakatára, majd pár óra alatt 26 ezer font adományt gyűjtöttek össze az üzlet felújítására.

A demonstráció kezdeményezője, Jan McLachlan szervező szerint ebben a – Brexit utáni – időszakban fontos megmutatni a bevándorlóknak, hogy szívesen látják őket Norwichben. A bolt tulajdonosának 23 éves lánya is hasonlóan nyilatkozott a felvonulás céljáról. A nőt meglepte, hogy milyen sokan jelentek meg segíteni.

A hatóságok vizsgálják a tűzesetet. Az okokról nem nyilatkoztak, de nem zárták ki az  idegengyűlölő indíttatást. A brit rendőrség szerint az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépését eredményező népszavazás után 40 százalékkal megnövekedtek a rasszista bűncselekmények az országban.

Kapcsolódók

Kimaradt?