Mezőgazdasági gépek lopásával foglalkozó bűnszervezetre csapott le a DIICOT

Mezőgazdasági gépek lopására szakosodott bűnszervezetre csapott le csütörtök reggel a rendőrség Temes megyében.

A hatóságok szerint a szervezett csoport szerte Európából, de főképp Franciaországból lopta a nagy értékű munkagépeket – főleg nagyméretű traktorokat –, amelyeket aztán Romániában értékesítettek.

A Szervezett Bűnözés Ellenes Hatóság (DIICOT) szerint a bűnszervezet 17 személyből áll, a gyanúsítottak között egy olasz állampolgár is van. 2015-től sorozatban lopták el az ezeket járműveket az ezen munkagépekkel kereskedő vállalkozások telephelyeiről.

A DIICOT a francia hatóságokkal együtt nyomoz az ügyben. Tájékoztatásuk szerint a Romániába hozott gépeket eredeti árukhoz képest szimbolikus összegekért adták el.

A hazai hatóságok már 2014-ben is felszámoltak egy hasonló szervezetet, akik 39 traktort loptak mezőgazdasági gépek értékesítésével foglalkozó franciaországi cégektől, és ezzel megközelítőleg 3 millió euró értékű kárt okoztak. A lopott járműveket előbb Spanyolországba, onnan pedig Kelet-Európába, elsősorban Magyarországra és Romániába hozták, ahol hamis papírokkal értékesítették azokat.

 

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?