Felvállalta szerelmét a Trónok harca két sztárja

Az április 24-én folytatódó fantasysorozat Havas Jonját és Ygritte-jét alakító Kit Harington és Rose Leslie először álltak együtt párként a vörös szőnyegen. A sztárok a londoni Olivier Awardson feledkeztek egymásba.

Habár a pár tagjai hivatalosan sosem erősítették meg, hogy együtt lennének, egy jó ideje pletykálják már, hogy összejöttek, amikor a Trónok harcá-ban szerelmeseket alakítottak. A múlt hétvége óta azonban Harington és Leslie le sem tagadhatnák, hogy egy párt alkotnak, hiszen a vasárnap Londonban tartott Olivier Awards vörös szőnyegén készült fotókról szinte süt, mennyire szerelmesek - írja a tvgo.hu.

A színészek az este folyamán nemcsak átöltelték egymást, de többször összenevettek, sőt nem egyszer váltottak szerelmes pillantásokat is. A sztárpárról nemrégiben Los Angelesben is készültekhasonló képek, ahogy kézenfogva és csókolózva járják a város utcáit. Igaz, azok még lesifotók voltak – a sztárpár vélhetően azóta döntött úgy, hogy kapcsolatukkal a nyilvánosság elé is kilépnek.

Kimaradt?