Pataki Csaba az RMDSZ jelöltje a Szatmár Megyei Tanács elnöki tisztségére

Pataki Csabár indítja az RMDSZ a megyei tanácselnöki tisztségért folytatott választási versenyben. 

„Olyan embereket kell küldenünk a megyei és helyi tanácsokba, akik előbbre tudják vinni közösségünk ügyét, akik munkát is vállalnak, nemcsak a nevüket adják az RMDSZ listájához. Tennivalónk pedig bőven van, hiszen látjuk, nap mint nap támadás éri közösségünket. Ki kell állnunk a magyar emberekért, akkor is, amikor minket közösségként vagy egyénekként sérelem ér, képviselnünk kell ügyeinket minden létező fórumon: a helyi tanácstól a parlamentig, a kormánytól a nemzetközi intézményekig. Meg kell védenünk mindazt, amit el akarnak tőlünk venni, újabb jogokat kell kiharcolnunk a magyarság számára”– hangzott el Kovács Péter ügyvezető elnök beszédében csütörtökön Szatmárnémetiben, ahol a Megyei Képviselők Tanácsa (MKT) rangsorolta az RMDSZ megyei tanácsos-jelöltjeit.

Az RMDSZ ügyvezető elnöke arra kérte a jelenlévőket, hogy az önkormányzati választásokat megelőző időszakban az eddigiekhez hasonlóan pozitív kampányt folytassanak, hangsúlyosabban nyissanak a helyi közösségek felé, kérjék ki minél több magyar ember véleményét, adjanak lehetőséget arra, hogy bele tudjanak szólni abba, kik lesznek a települések vezetői. „Mutassuk meg az új generációs RMDSZ-t! Ez nemcsak azt jelenti, új embereket, fiatalokat kell helyzetbe hoznunk, hanem azt is, hogy aki eddig jól dolgozott, eredményeket ért el, folytassa a munkát, aki pedig nem, az adja át a helyét” – fogalmazott. 

„A közigazgatási intézmények élére nem magányos harcosok kellenek, hanem olyan vezetők, akik képesek irányítani a hozzájuk tartozó intézményeket, emellett csapatban tudnak és akarnak dolgozni. Az egyik legfontosabb csapat a megyei tanácsosi frakció. Elégedett vagyok a Tanács döntésével, ezzel a csapattal könnyű lesz együtt dolgozni a 2016–2020-as időszakban” – nyilatkozta Pataki Csaba, az RMDSZ Szatmár Megyei Szervezetének elnöke, a szövetség megyei tanácselnök-jelöltje azt követően, hogy eldőlt, a megmérettetésre jelentkezett 21 tanácsos milyen sorrendben szerepel a helyhatósági választások szavazói ívein. E szerint a sorrend a következő: Nagy Szabolcs, Balogh Sándor, Kovács Máté, Riedl Rudolf, Gindele Imre, Véron András, Major Melinda, Bartos Bertalan, Erdei Róbert, Seer Gyula, Kereskényi Sándor, Gál Gyöngyi, Horváth József, Nagy Sándor, Boér Ádám, Marginean Éva, Nagy Tünde, Őri-Pákay Franciska, Günthner Tibor, Maskulik Csaba, Megyeri Tamás Róbert.

Az MKT elfogadta a leköszönő megyei tanácsosok beszámolóját is, akik közül öten nem indulnak újra, de megszerzett tapasztalataikkal és szakértelmükkel a továbbiakban is segítik majd a szövetség munkáját.

Kapcsolódók

Kimaradt?