Új felüljáró Nagyváradon: könnyebben elkerülhető a város

Megnyitották a közúti forgalom előtt kedden reggel a nagyváradi körgyűrű vasúti sín felett átvezető felüljáróját. Ezen a Kolozsvári útra hajthat rá egyszerűbben és könnyebben az autóforgalom.

A felüljárót késéssel adták át, ennek oka: egyik támoszlopot az eredeti tervektől eltérően arrébb kellett „költöztetni”, hogy ne egy vízvezeték felé kerüljön.


Az áfa nélkül 14,5 millió lejbe kerülő felüljáró építéséhez két éve kezdtek hozzá. A kedden átadott közúti felüljáró 1,78 kilométer hosszú, kilenc méter magas – így lehetővé teszi az elektromos vasúti vonal kiépítését –, a járművek pedig mindkét irányban két-két sávon haladhatnak.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?