Jogerős: visszavonható Tőkés László állami kitüntetése

Csütörtökön kihirdetett jogerős ítéletében elutasította a legfelsőbb bíróság Tőkés László európai parlamenti képviselő keresetét, amellyel érvényteleníttetni akarta a román állami kitüntetésének megvonását javasoló 2013-as becsületbírósági határozatot. Az 1989-es forradalom hősét így megfoszthatják a Románia Csillaga érdemrendtől. Erről a határozat alapján az államfő dönt.

A legfelsőbb bíróság megalapozatlannak találta Tőkés László óvását, amelyet azután nyújtott be, hogy a bukaresti táblabíróság 2014. június 20-án a bíróság úgy határozott: nem fogadja be az európai parlamenti képviselő keresetét, vagyis nem tárgyalja érdemben az ügyet.

A táblabírósági peren zajló tárgyaláson a becsületbíróságot képviselő Lucian Bolcaș ügyvéd úgy érvelt, hogy az elnöki hivatal határozata nem minősül közigazgatási iratnak, ezért azt nem lehet megtámadni a közigazgatási bíróságon. Ezt az érvet a táblabíróság elfogadta, a legfelsőbb bíróság ellenben csütörtökön érdemben tárgyalta az ügyet.

Victor Ponta kezdeményezte

Tőkés László a rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát. Ennek visszavonását Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő kezdeményezte, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében.

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) tagjaiból és a párthoz közel álló személyiségekből álló becsületbíróság 2013 novemberében minősítette méltatlannak Tőkés Lászlót a Románia Csillaga érdemrendre. A testület előterjesztése alapján az államfő bocsáthat ki rendeletet a kitüntetés visszavonásáról. A volt temesvári lelkész a népfelkelés 24. évfordulóján Temesvár 1989-es forradalmi felkelőinek adta át a kitüntetést, és kijelentette: ha valaki vissza akarja azt venni, "jöjjön érte Temesvárra".

Kapcsolódók

Kimaradt?