Új és fiatal polgármesterjelöltek lesznek Háromszéken

Kovászna megye 45 közigazgatási egységéből 40 helyen lesz magyar polgármesterjelölt, ezek több mint negyede új. Az RMDSZ megyei tanácsosi listáján több mint 50 % lesz először induló tanácsos-jelölt – áll az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezet sajtóirodájának közleményében.

Az RMDSZ Háromszéki Szervezetének Állandó Tanácsa február 25-én, csütörtökön újabb helyi választmányi döntéseket hagyott jóvá a polgármesterjelölteket illetően.

Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke elmondta, az idei önkormányzati választások kiváló lehetőséget biztosítanak arra, hogy új színt, lendületet vigyenek be a közigazgatási egységek működésébe, vezetésébe.

„Örülünk annak, hogy számos háromszéki településen új jelöltek, köztük tapasztalattal és szakmai tudással rendelkező fiatalok vállalkoznak arra, hogy szülőföldünk élhetőbbé tételén dolgozzanak egy adott település élén. Régi elvárásnak teszünk eleget azzal, hogy azokon a településeken, ahol az elmúlt négy évben az összefogás hiányában a konfliktusok befolyásolták a közhangulatot és a községek fejlődését, ez alkalommal közös erővel, egymást segítve dolgozunk” – fogalmazott a megyei tanács elnöke.

A döntés értelmében a megyében a következő polgármesterjelöltek indulnak a közelgő helyhatósági választásokon az RMDSZ támogatásával: Kovásznán Gyerő József, Bereckben Dimény Zoltán, Dálnokon Bartók Ede Ottó, Illyefalván Fodor Imre, Kézdialmáson Molnár István, Kézdiszentkereszten Páll Endre, Kökösben Sánta Gyula, Mikóújfaluban Demeter Ferenc, Rétyen Dombora Lehel, Torján Daragus Attila. További három, a Magyar Polgári Párt képviselőjét, Málnáson Szotyori Angéla-Gizellát, Gelencén Cseh Józsefet és Zabolán Fejér Leventét támogatja a szövetség.

Kapcsolódók

Kimaradt?