Ady-központ: Szabó Ödön gyűlöletbeszédet emleget

Gyűlöletbeszéddel vádolja azokat a politikai ellenfeleit Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke, akik ráirányították a figyelmet a nagyváradi Ady-központ körüli rendellenességekre.

Szabó Ödön a Bihari Napló napilap pénteki számában reagált Csomortányi Istvánnak, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete elnökének a kedden megfogalmazott vádjaira. Csomortányi sajtótájékoztatón hívta fel arra a figyelmet, hogy Nagyváradon az elmúlt hetekben teljesen lebontották azt az Ady-központot, amelyet 2003-2004-ben a magyar állam támogatásával épített fel az RMDSZ-hez közel álló Mecénás Alapítvány. A politikus követelte, hogy az alapítványt létrehozó helyi RMDSZ-vezetők számoljanak el azzal a 800 ezer euróval, amely az Ady-központ felépítésére kapott magyar állami támogatásból szerinte eltűnt.

Szabó Ödön parlamenti képviselő, aki Bihar megyei RMDSZ mellett a Mecénás Alapítványnak az ügyvezető elnöki tisztségét is betölti, a Bihari Naplóban közölt pénteki írásában a választási kampányra időzített, a magyarságot megosztó gyűlöletkampánynak minősítette a számonkérést.

„Mára kiderült egyértelműen, hogy nem mozgósít a több párt. Kiderült, hogy az RMDSZ folyamatos gyalázása csak elbizonytalanította a magyarokat” - állapította meg a politikus. Szabó Ödön úgy vélte, a szélsőségesen nacionalista román pártok gyűlöletbeszéde „nem ártott a magyarok önbizalmának, egységének, jövőbe vetett hitének annyit, mint az olyan emberek, mint Csomortányi István, Szilágyi Zsolt, Tőkés László magyar nyelvű, ezért hitelesebb, gyűlöletbeszédei”.

Szabó Ödön úgy vélte, hogy az Ady-központ ügyét felemlegető politikusok hazudnak, valós tényeket kavarnak valótlanokkal, válaszában azonban nem tért ki arra, hogy melyek a valótlan állítások. „Én hálás vagyok azért, (...) hogy a magyar emberek többsége folyamatosan, megtéveszthetetlenül hű maradt a szövetséghez, az RMDSZ-hez. Hálás, mert noha nagyon hangos a gyűlöletkampány, a Csomortányi-félék mindig kisebbségben maradtak” - jelentette ki az RMDSZ Bihar megyei szervezetének az ügyvezető elnöke.

Az Ady-központ esete egyike azoknak a témáknak, amelyek miatt feloldhatatlannak látszó feszültség alakult ki a bihari magyarság meghatározó személyiségei és politikai szervezetei között. 2002-ben az akkor még Tőkés László által vezetett Királyhágómelléki Református Egyházkerület nyert a magyarországi Széchenyi Terv keretében 320 millió forintos támogatást ahhoz, hogy Ady Endre szülőfalujában, Érmindszenten Ady-zarándokhelyet, termálszállót és konferenciaközpontot hozzon létre. A magyarországi kormányváltás után azonban a Medgyessy-kormány a pénzt immár nem az egyházkerületnek, hanem az RMDSZ Bihar megyei vezetői által 2002 augusztusában bejegyzett Mecénás Alapítványnak folyósította, amely nem Érmindszenten, hanem Nagyváradon látott neki az építkezésnek.

A Nagyváradra költöztetett projekt csak részben valósult meg. A várostól koncesszionált egyhektáros telken felépült az 594 négyzetméteres hasznos területű Ady-konferenciaközpont, a melléje tervezett szállodának azonban csak a vázszerkezetét sikerült megépíteni. A nagyváradi önkormányzat 2014 februárjában állapodott meg egy ingatlancseréről a Mecénás Alapítvánnyal. Az ingatlancsere folytán az alapítvány a 320 négyzetméteres Léda-házat kapta meg a hozzá tartozó 500 négyzetméteres telekkel. A csere előtt a Léda-ház értékét 283 ezer euróra, az Ady konferenciaközpont és a félkész szálloda értékét közel 310 ezer euróra becsülték. A különbözetből a Mecénás Alapítvány az általa felhalmozott adóhátralék nagyobb részét törlesztette.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a pénzmosás és a sikkasztás tipikus példájának tekintette, hogy a Mecénás Alapítvány egy 283 ezer eurós ingatlant kapott az Ady-központért, melynek felépítésére a magyar államtól 2003-ban és 2004-ben 1,1 millió eurós támogatást kapott.

Szabó Ödön korábban azzal védekezett, hogy az alapítvány hiánytalanul elszámolt a magyar kormánynak a támogatással. Az alapítvány elnöke, Kiss Sándor ellen - aki az RMDSZ Bihar megyei szervezetének az elnöki és a Bihar megyei önkormányzat alelnöki tisztségét is betölti - tavaly júniusban egy másik ügyben többrendbeli pénzmosás, csúszópénz elfogadása, befolyással való üzérkedés és hivatali visszaélés miatt emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

Kapcsolódók

Kimaradt?