Csődbe döntheti Nagyenyedet a Bethlen Gábor Kollégium épületének felújítása

Akár az egész várost is csődbe viheti a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium 2012 óta tartó fejújítási munkálatainak további késése. Ha a kivitelező június 30-ig képtelen befejezni a munkálatokat, Nagyenyednek közel 23 millió lejes uniós támogatást kell visszafizetnie. A késések miatt a városnak 2,4 millió lejt már a saját költségvetéséből kell előteremteni.

A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium 2004-ben visszaszolgáltatott épületeinek felújítására 2012-ben nyert támogatást az önkormányzat, a Regionális Operatív Program segítégével. A közel 30 millió lejes összértékű projektben 23 millió lejt tesz ki az uniós finanszírozás, 3,11 millió lejt a kormány folyósított, Nagyenyed pedig 479,19 ezer lejjel járult hozzá a költségekhez. A projekt nem csak a több száz éves épületegyüttes teljes körű felújítását jelenti, hanem az iskolai felszerelés beszerzését, számítógépek és interaktív oktatási eszközök megvásárlását is.

A szerződés aláírásakor úgy tűnt, az önkormányzat jó üzletet kötött, mivel a hatáskörébe tartozó kollégiumnak nem kell bért fizetnie az épület használatáért a tulajdonosának, az Erdélyi Református Egyházkerületnek, mindössze megpályázza az ingatéan felújítását és előteremti az ehhez szükséges önrészt. Néhány év elteltével azonban már úgy tűnik: a kivitelezés alatti késések végzetesnek bizonyulhatnak a városnak.  

Csődbe viheti a várost az újabb késés  

A munkálatokat 2014 novemberében kellett volna befejezni. Ez azonban nem történt meg, a kivitelezők egy éves haladékot kaptak a munka folyatására. Nem tudták tartani azonban a 2015. december 31-i időpontot sem, ezzel pedig már a finanszírozási határidőből is kifutottak. Ez azt jelenti, hogy a pályázónak fél év áll rendelkezésére a felújított épület átadására. Ez idő alatt az önkormányzatnak minden költséget magának kell állnia, ami a jelenlegi becslés szerint 2,4 millió lejes kiadást jelent Nagyenyednek. Már ez sem kis összeg egy 23 ezres kisvárosnak, azonban ha június 30-ig sem tudják átadni a kész épületet, a pályázaton elnyert teljes összeget vissza kell fizetni az Észak-Nyugati Fejlesztési Ügynökségnek.

„A teljes összeg visszafizetése gyakorlatilag csődbe viszi a várost” – mondta a Maszolnak Kerekes György. A nagyenyedi városmenedzser azonban optimista: szerinte nem kell ettől tartani, mivel a kivitelezőnek sem érdeke a további késés okozta bonyodalom, ugyanis ez esetben a város visszaperelheti tőle az összeget. Kerekes azt elismerte: megfordult már a fejükben, hogy bontsák fel a kivitelezési szerződést. „Ekkor azonban már olyan közel voltunk a megszabott periódus lejártához, hogy a kisebbik rosszat választottuk: maradtunk ezzel a vállalkozással, mivel egy új közbeszerzési eljárás legkevesebb hónapokkal, de rosszabb esetben akár évekkel is kitolja a kollégium épületének felújítását” – magyarázta.

A késés miatt a város terhére kifizetendő 2,4 millió lejről a városmenedzser azt mondta: ezt körülbelül 1,8 millió lejre le lehet faragni, ugyanis akadnak olyan, korábban tervbe vett munkálatok, amelyet nem lesz szükség elvégezni. „Például egy adott épületrész feljavítását tervbe vették ugyan, de utólag kiderült, hogy teljesen jó állapotban van. Egyéb kisebb értékű munkálatok is vannak, amiket nem fontos elvégezni, és ha ezek összeadódnak, csökkenni fog a városra háruló költség” – mondta Kerekes György. Hozzátette: már a munkálatok csak nyolc százaléka van hátra.

A csúszással nem csak a város, hanem a kivitelező is pórul járt, ugyanis a késés miatt az önkormányzat 60 ezer lejes bírságot számol fel a cégnek. E mellett júniusig minden hónapban a hátra levő munkálatok összértékének három százalékát kell kifizetnie a városnak. Ez gyors munkavégzést ösztönözheti, hiszen minél többet dolgozik a hátra levő fél éves periódus elején, annál kevesebbet kell majd a városnak fizetni. A 2,4 millió lejes munkánál ez 72 ezer lejes bírságot jelent az első hónapban.

Aszfaltozó vállalat újítja fel a műemléképületet

A nagy értékű, A-kategóriás műemlék teljes feljavítását egy olyan besztercei vállalkozás – a Newamport Compani Kft. – végzi, amelyik eddig csak út- és hídépítéssel foglalkozott. Egyetlen műemlék-feljavítási munkája sem volt, vagyis tapasztalat nélkül jelentkezett a versenytárgyaláson. A legolcsóbb munkát kínáló aszfaltozó cég jelentkezését azért kellett elfogadni, mert a jogszabályok megengedik a részvételt, ha a jelentkező fel tud mutatni kezesként egy másik vállalkozást, amelyik felügyeli a munkáját.

„Az ország egyik legismertebb, műemlékekkel foglalkozó iasi-i cég vállalta a felügyeletet és a szakmai irányítást – magyarázta Kerekes György –. A Consțructii Unu nevű vállalat szakemberei végezték az olyan érzékenyebb munkákat, mint például az udvaron levő címer restaurálása.” A pályázaton a kisebb ár győzött, a besztercei vállalat a sok gond ellenére nem is bizonyult rossz választásnak, a két másik jelentkező közül ugyanis egyik már csődbe ment és jó esély van arra, hogy a másik is csődeljárás alá kerüljön.

Habár az elmúlt hetekben felmerült, hogy a hátralevő munkálatok ellenértékét az egyházkerületek kellene fizetni, Kerekes György ezt cáfolta. „Ha tervezési hibáról van szó, valóban az egyházkerület fizet. A késés azonban nem számít tervezési hibának” – jelentette ki. Az egyházkerület – amely a terveket készítette és átadta  a városnak – eddig megközelítőleg 100 ezer eurót fizetett az előre be nem kalkulálható munkálatokra.

Ilyen volt például egy hatalmas lépcsőfeljáró, amiről csak akkor derült ki, hogy alaposan meg van korhadva az alja, amikor megbontották. Ezt korhűen állították vissza, az ehhez használható faanyagot is nehezen lehetett megtalálni. „30-40 éves faanyagot szerzett a kivitelező, ezt már szabad használni az ilyen épületnél” – mesélte a városmenedzser. Hozzátette: ezen kívül falfestményeket kellett restaurálni, a tervezéskor ezekről sem tudtak.

Hátra van még az udvar kialakítása, a Bagolyvárként ismert egykori fiúbentlakás épületének padlózása és csempézése, a fürdőszobák és villanyhálózat beszerelése, valamint az osztálytermek kialakítása és felszerelése. A legtöbb munka a főépületben van, de az udvar rendbetétele is hosszabb időt emészt majd fel. Ezek mellett lambéria- és színpadfelújításra van szükség a díszteremben is.

A városvezetés szerint kiváló minőségű anyagokból dolgoznak. Kerekes csak példaként mondta, hogy a legjobb minőségű padlóanyagot vásárolták, a folyosókra kerülő zöld gránitcsíkokhoz szükséges lapokat már Szerbiából kellett hozatniuk, mert itthon nem találtak többet.

Szőcs Ildikó: „ha most sem jön össze, idegbajt kapok”

A 2004-ben az iskola élére került Szőcs Ildikó úgy fogalmazott: „azt hittem, hogy magától menni fog, most már az előkészületeket is beleszámítva hatodik éve gyomrozzuk”. A felújítás elejétől dolgozó igazgatónő a munkálatok buktatóit ecsetelve mondta el, hogy már másodszor készülnek az avatóünnepségre, „ha pedig most sem jön össze, tényleg idegbajt kapok”.

Kabinetrendszer és korszerű taneszközök
Az oktatás kabinetrendszerre tér át, az épületeket pedig modern taneszközökkel szerelik fel. A kabinetrendszer azt jelenti, hogy a tantárgyak külön termet kapnak, amit az adott tantárgyhoz szükséges eszközökkel teljesen felszerelnek.  A diákoknak így minden óra más teremben lesz megtartva. A termeket interaktív táblákkal és kijelzőkkel látják el, így pár perc alatt egy teljes osztályt lehet feleltetni. A felszerelésben a padokat is magába foglaló bútorzaton kívül számítógépekkel, laptopokkal, fénymásolókkal és minden szükséges eszközzel ellátnak. Az interaktív oktatáshoz a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége biztosít továbbképzést.  A szükséges bútorzatot az iskola alapítványi segítséggel szerzi be.  

A felújítás időben történő befejezése arra is garancia, hogy az oktatási intézmény az ingatlanban maradhat. Nagyenyed önkormányzata és egyházkerület közötti, további 25 évig érvényes szerződés kitételei ugyanis azt is tartalmazzák, hogy az iskola addig maradhat az ingatlanban, amíg megőrzi magyar jellegét. „Vagyis ez a haszonbérleti szerződés azonnal megszűnik, ha román tannyelvű osztályokat is a kollégiumba helyeznének át” – magyarázta az igazgatónő.

Szőcs Ildikó úgy látja: sokkal hamarabb is mehetett volna a felújítás, ha a felek nem mutogatnak folyamatosan egymásra minden problémánál. „Ami a befejezést illeti: a tavaly optimistább voltam. Most is bízom abban, hogy a nyárára meglesz, de nem lesz könnyű. Ráadásul belefutottunk egy választási évbe is, és az iskola ügyét, valamint a késés miatt adódott problémát a választásokon is fel fogják használni – ha akarjuk, ha nem” – mondta Szőcs Ildikó.

 

A fő szárny nagy részének felújításával már elkészültek Az épületegyüttes fő szárnya, középen a felújított Bethlen-címerrel A Bagolyvár felső emeletén bentlakások lesznek Középen az óvoda épülete, balra a Bagolyvár A főbejárat az épületegyüttes belső udvarára vezet A főbejárat belső terei A főbejárat A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium épülete (Fotók: Oborocea Mónika)

Kapcsolódók

Kimaradt?