Románia csak a kisebbségben élő nemzeti közösségekkel együtt teljes ország – vallja Lucian Mândruţă a gandul.info-n közölt publicisztikájában, amelyet a tévés újságíró a december elsejei román nemzeti ünnep alkalmából tett közzé. Az írás magyar fordítását teljes terjedelmében közöljük.

Drága magyar, német, török, tatár, bolgár és zsidó barátaim!

Nemzeti ünnepnapunkon, tudjátok meg, köszönetet mondok nektek.

Köszönöm, drága magyarok, a szép erdélyi városokat, amelyeket talán jobban megőrizhettünk volna. Köszönöm, mert tudom, milyen nehéz ma, amikor mi egy nagyobb hazát ünneplünk, arra gondolnotok, hogy nektek csak egy kisebb haza maradt.

Köszönöm, drága németek. Nem csak a teuton kastélyokért és parasztváraitokért, ahova hétvégeken elvisszük a gyermekeinket, gyakran elfelejtve elmondani nekik, hogy azokat kik emelték, de a királyért is, akit nekünk adtatok: I. Hohenzolern Károlyért. Neki köszönhetjük, hogy nagy országunk van, olyan szabályokkal, amelyeket próbálunk betartani.

Köszönöm, drága törökök és tatárok, ti adjátok hozzá a Kelet főszereit nem csak az ételünkhöz, amit nemzetinek nevezünk (amely tulajdonképpen a tiétek), hanem ahhoz, amilyenek vagyunk: Naszreddin Hodzsa a miénk is.

Köszönöm, kedves bolgárok, hogy túl tudtátok tenni magatokat Dobrudzsa elvesztésén, száz évvel ezelőtt, hogy legyen nekünk is kijáratunk a tengerre. (Habár, lám, pihenőszabadságra leginkább hozzátok megyünk.)

Köszönöm nektek is, drága zsidók, ti annyira üldözöttek, hogy orvosok és professzorok, matematikusok és költők annyi nemzedékét adtátok nekünk. Köszönet Tristan Tzaráért (aki a dadaista irányzat megteremtője, az egyetlen olyan globális művészeti mozgalomé, amelynek alapítója a miénk), de Mihail Sebastienért is, akit a nagyapáim nemzedéke olyan mostohán kezelt...

Kifelejtettem valakit? Persze, hogy igen. Romániát alkották cigányok, örmények, görögök, olaszok, de még franciák is. Bizony, mit gondoltok, miért hívják az orvosi egyetemet Carol Davilának?

Köszönet mindnyájatoknak, és sajnálom, hogy elmentetek!

És sajnálom, hogy éppen elegen azok közül, akik maradtak, nem mindig érzik a legjobban magukat Romániában, amelyet felépítettünk. Csak azt szeretném, hogy tudjátok meg: számomra a ti országotok is. Amely gazdagabb azáltal, hogy ti léteztek. Szebb a történelemért, amit ti képviseltek. Szegényebb, amikor ti már nem vagytok, hogy velünk együtt dolgozzatok és álmodjatok.

Arra gondoltam, hogy mindezeket elmondom nektek egy olyan napon, amikor állandóan és mindenütt csak a „román" szót hallani.

Számomra Románia csak veletek együtt teljes!

Magyarok és németek és törökök és bolgárok és tatárok és zsidók...

(Fordította: Ágoston Hugó)