Otthon szült a nő, mert a kórházból hazazavarták

Otthon, a férje segítségével kényszerült megszülni gyerekét egy 37 éves vaslui-i nő, miután a kórházból hazaküldték azzal, hogy jöjjön vissza másnap reggel.

A nő január 5-én este nyolc óra körül ment be a sürgősségi kórházba 20 percenkénti kontrakciókra panaszkodva. Bár elkészítették számára a beutaló iratot, a szolgálatos nőgyógyász hazaküldte, mondván, hogy a méhszáj még nincs eléggé kinyílva. A nő a hazaérkezés után három órával, férje segítségével egy 3,5 kilogrammos, 51 centiméteres kislánynak adott életet.

A kismama a 112-es számon mentőt is hívott a szülés kezdetekor, de kiérkezésükig a baba már világra jött, a mentősök már csak a köldökzsinór elvágásában tudtak segíteni. A nőt és az újszülöttet visszavitték a kórházba, az ügyben pedig vizsgálatot indítottak, nyilatkozta az Adevarulnak a vaslui-i mentőszolgálat képviselője.

Nem ez az első ilyen eset, ami miatt bekerül a hírekbe a vaslui-i sürgősségi kórház szülészeti osztálya. Tavaly három orvost ítéltek el korrupció bűntette miatt. Az orvosnő – aki a nőt hazaküldte – pedig 2011-ben egy csecsemőhalál miatti botrány főszereplője volt. Akkor órákig egyedül hagytak egy vajúdó nőt, akinek babája a születés után pár órával elhunyt, a doktornőt pedig három hónapig 10 százalékos fizetéscsökkentéssel „rótta meg” a kórház vezetősége.    

Kapcsolódók

Kimaradt?