Karácsonykor nyert bocsánatot Robert Downey Jr. 19 éves bűnéért
Megbocsátott 91 elítéltnek, köztük Robert Downey Jr. filmszínésznek a kaliforniai kormányzó. Jerry Brown azt írta: Downey bebizonyította, hogy becsületes és tisztességes életet él.
Megbocsátást kapott Robert Downey Jr. karácsonyra. Az amerikai filmszínész a kilencvenes években összesen 15 hónapot töltött rácsok mögött kábítószer birtoklása miatt, most azonban 90 másik elítélttel együtt neki is megbocsátott a kaliforniai kormányzó.
Az amerikai államban hosszú évek óta hagyomány, hogy szenteste hivatalosan is megbocsátanak olyan elítélteknek, akik korábban kisebb, nem erőszakos cselekmények miatt kerültek rács mögé.
A filmsztárnak a kilencvenes években többször is meggyűlt a baja a drogokkal és a hatóságokkal. 1996-ban gyorshajtáson kapták, autójában heroint, kokaint és fegyvereket is találtak.Egy hónappal később pedig szomszédja házába tört be, és elaludt a vendégszobában.
Downey-t 1999-ben három év börtönre ítélték, ahonnan egy év múlva szabadult, de három hónappal később letartóztatták egy szállodai szobában, ahol kokaint is találtak a rendőrök.
A színész 2008-ban ismét megnősült, jó útra tért, és a Vasemberrel visszatért Hollywood élvonalába.
A határozatban Jerry Brown kormányzó azt írta: Robert Downey Jr.„becsületes és tisztességes életet él,valamint bebizonyította, hogy erkölcsös és törvénytisztelő jellem”.