Karácsonykor sem szabadságolnak a Telefonos Szeretetszolgálat önkéntesei

Minden csütörtökön (Marosvásárhelyen, 0265-55.55.55) és pénteken (Kolozsváron, 0264-56.56.56)15 és 20 óra között hívható a Telefonos Szeretetszolgálat, ahol az ügyeletesek feljegyzik a kéréseket és a felajánlásokat, amelyek sok esetben egymásra válaszolnak, legyen szó anyagiakról, ügyintézésről vagy minőségi időről. Sürgős kérésénél az önkéntesek azonnal kocsiba szállnak, és maguk oldják meg a problémát: ételt szállítanak, gyógyszert váltanak ki – így lesz ez szenteste, karácsony első napján, Óév és Újév napján is. A szervezet alapítójával, Sajó Norberttel beszélgettünk.

Nemrég tartotta a Telefonos Szeretetszolgálat az adventi szeretetvendégségeit. Azt hihetnénk, hogy ez évzáró alkalom, és csak jövőben lehet újra betelefonálni, hiszen a csütörtök és a péntek, a szervezet két munkanapja idén nagy ünnepekre esik.

Nálunk a legnagyobb esemény az évben az adventi szeretetvendégség, ami gyakorlatilag lehetőséget ad arra, hogy kilépjünk az irodából, és találkozzunk személyesen a betelefonálóinkkal. Ilyen értelemben tehát valamit lezár, de mi töretlenül jelentkezni fogunk Marosvásárhelyről és Kolozsvárról is. Mi folyamatosan ügyeletezünk.

A közel hét év alatt csupán kétszer fordult elő, hogy nem fogadtuk a hívásokat, de akkor is technikai okok miatt: nem üzemelt a telefonkészülék, mert véletlenül, valamilyen munkálatok során elvágták a kábelt, és mire kijött a szerelő, már elmúlt 20 óra. De mi ott ültünk a készülék mellett, bent voltunk, és vártuk, hogy hívhassanak minket. Jövő héten is és az azt követő héten is, függetlenül a hivatalos szabadnapoktól, mi várjuk a telefonkészülék csörgését, a munkatársak készenlétben állnak.

Sőt, mi több, a Telefonos Szeretetszolgálat Marosvásárhelyen egy civil szervezettel, a Vintage Velo Neumarkttal karöltve körülbelül 80 élelmiszercsomagot fog házhoz vinni karácsony előtt. Van egy frissen özvegyen maradt asszony, aki beteg is, őt szintén most akarjuk meglátogatni, hogy támogathassuk, illetve van még egy nagyon fontos ügyünk, amit ebben az évben szeretnénk elrendezni: kiváltani egy idős bácsi szemüvegét.

Csodálatos gesztus, hogy az ünnepnapokon is elérhetők vagytok. Gondolom, sokan értékelik is. Főleg, akik nagyon magányosak vagy szegények, és talán rettegnek is az ünnepektől.

Nagyon érdekes, de az ünnepi időszakokban valamiért csökken a telefonhívások száma. Nem igazán tudjuk megítélni, hogy ez mennyire jó vagy rossz, ez tény, amit most már hetedik éve tapasztalunk. Egy-egy ügyeletkor átlagosan tíz hívást kapunk, néha tizenöt- húszat is, de húsvét, karácsony közelében csak ötöt-hatot. Mi ezt azzal magyarázzuk, hogy ilyenkor hazajönnek a távol élő rokonok, hozzátartozók, vagy legalább átmegy a szomszéd, valamilyen formában összegyűlnek, találkoznak az emberek egymással, megvan az étel, megvan a gondoskodás, megvan a jó szó.

Számtalan civil szervezet az évnek erre az időszakára összpontosít leginkább. Több olyan idős embert is nyilván tartunk a betelefonálóink közt, akiről tudjuk, hogy egyszerre három, négy szervezet is meglátogatja ebben az időszakban. Ez is nagyon fontos vonása a Telefonos Szeretetszolgálatnak – én személy szerint nagyon szeretem ezt benne –, hogy nincsenek segítői túlkapások, mi tényleg csak akkor segítünk, amikor betelefonálnak. Nem mi döntjük el, hogy jaj, karácsony van, biztosan egyedül érzik magukat az idősek, és akkor beállítunk hatvanegyedik szervezetként hozzájuk, hanem meghagyjuk mindenkinek a szabadságát, méltóságát, hogy ő jelezze, amikor valamire szüksége van, és az lehet február 6-án vagy november 9-én is.

Akik betelefonálnak karácsonykor, szilveszterkor, milyen kéréssel vagy felajánlással hozakodnak elő?

Nem mondhatnám azt, hogy vannak kimondottan olyan kérések, ajánlatok, amelyek ezekre az ünnepi időszakokra jellemzőbbek. Vannak viszont karácsonyi csoda számba menő történetek. Nemrég egy távolsági buszon ellopták valakinek a pénztárcáját, de mire a lopást észlelte, már leszállt. A tárcájában volt a bankkártyája is, ezen tartotta az összes megtakarított pénzét. Bement az első bankba, és a kártyához való hozzáférést letiltatta, de útközben már elbúcsúzott az összegtől. Amikor kiderült, hogy nem nyúlt még senki hozzá, felhívta a Telefonos Szeretetszolgálatot azzal, hogy a megtakarítás már nem az övé, szeretné eladományozni olyanoknak, akiknek nincs mit enniük karácsony előtt.

Volt még ehhez hasonló, megdöbbentő eset: egy jól menő családi vállalkozás vezetője hívott fel, hogy keressem meg őket, mert szeretnék támogatni a Telefonos Szeretetszolgálatot. Már ez is meglepő, hisz általában fordítva szokott lenni, én keresem fel az esetleges szponzorokat, és nem túl gyakori, hogy olyan kitörő örömmel fogadnak, mint ahogy ez a család tette. Elém raktak egy átlátszó zacskóba csomagolt pénzköteget, száz lejesek voltak benne, és elmesélték, hogy egy meccsen a fiuk elvesztette a pénztárcáját, amiről le is mondott, de később mégis visszament a sportcsarnokba, és csodák csodájára a széke alatt megtalálta a tárcáját. A benne lévő összeget viszont egy segélyszervezetnek akarta felajánlani, és ránk esett a választása.

Úgy gondolom, hogy az természetes, ha én áldozatokat hozok a Telefonos Szeretetszolgálatért, hiszen én vagyok a megálmodója, de amikor más, idegen emberek szánnak oda nagyobb összeget vagy több időt, az szerintem nem annyira magától értetődő, ezért mindig megérint.

A Telefonos Szeretetszolgálat adventi szeretetvendégségén találkozhattak a munkatársak, önkéntesek, támogatók és rászorulók – idén nem csak Kolozsváron, de Marosvásárhelyen is.

Nagyon érdekes volt egy alkalom kapcsán meglátni a folyamatot: látni az előzményt, az új kezdetet, és látni a tapasztalatokon alapuló kibontakozást, hiszen míg Kolozsváron már hetedik éve tartunk adventi szeretetvendégséget, és mindennek megvan már a helye, megvan a felelőse, és évről évre valahogy magától – a Reményik Sándor-féle „magától” – eljön a vendégsereg is, addig Marosvásárhelyen először szerveztük meg ezt a közös estét, új körülmények között. Ami hasonló volt a két városban, ugyanakkor megkülönböztet minket más adventi ünnepségeket szervezőktől, hogy nem kifejezetten segítendőknek szóló vacsora volt, de nem is a támogatóink gálaestje vagy bálja, hanem a kettő ötvözete.

Arányaiban hogyan oszlott meg a vendégsereg, és milyen számban vettek részt?

Kolozsváron az idén 200 ember jött el, közöttük harminc-negyven önkéntes. Szépen megtelt az Agapé vendéglő díszterme, voltak ismerős és új arcok is. A harmadik évben tapasztaltunk robbanásszerű növekedést: akkor 320 embert láttunk vendégül, mindenki nem is tudott leülni. Aztán a következő években stabilizálódott a létszám 170-200 fő körül, ami már átláthatóbb és meghittebb közösség.

Marosvásárhelyen nagyobb csoportja jött el a hajléktalanoknak, még picit bátortalanok voltak az emberek. 150 ember ült le a gazdagon megterített asztalokhoz. Elég sokan voltunk, de még maradtak üres helyek, tehát a jövőre nézve egy komoly feladat számunkra, hogy megtöltsük azokat az üres helyeket is. Nyilván a megmaradt étel-ital nem veszett kárba, másnap reggel egy idősgondozó otthonba juttattuk el, hogy a lakók ebédre elfogyaszthassák, de a mi célunk az lenne, hogy minél több és minél többféle embert tudjunk egymás mellé ültetni, hagyni őket ismerkedni, beszélgetni, barátkozni. Adventben a közös ünneplésnek ez egy alapkérdése, hogy le tudunk-e állni, le tudunk-e ülni egymás mellé, mert ha nem, akkor hogyan beszélhetünk az egymásra találásról, a közösség ünnepéről? Márpedig karácsony a közösség ünnepe, nem egyéni ünnep.

Mi jót kívánhatnánk a Telefonos Szeretetszolgálatnak az új évre?

A legnagyobb álmunk, hogy minden segélykérő telefonhívást egy felajánló kövessen, mert egyelőre az előbbiek vannak túlsúlyban. Nagy problémát jelent, hogy nincsen raktárhelyiségünk, így ha nagyobb tárgyakat ajánlanak fel (mint ahogy ajánlottak már fel mosógépet, hűtőszekrényt), nincs ahová elszállítsuk addig, amíg ki nem derül, hogy hol lenne a legjobb helyen. Ezért is szeretnénk létrehozni az Erdélyi Szociális és Információs Központot (EszIK), amely számára telekre pályázunk a Román Kereskedelmi Bank programján belül. Ez több fordulós küzdelem, az elsőt könnyen vettük, a második december 17. és január 20. között zajlik, ebben az időszakban várjuk az újabb felajánlásokat, hogy február 16-án jó hírnek örülhessünk. Ugyanakkor részt veszünk az OMV Petrom által kezdeményezett Țara lui Andrei kampányban is, ahol szavazatokkal lehet támogatni minket.

ESzIK, azaz Erdélyi Szociális és Információs Központ - erre várjuk a felajánlásodat, amelyet ide kattintva megtehetsz.  Sajó Norbert, a Telefonos Segélyszolgálat alapítója elmondta, jelenleg épp arra a telekre gyűjtik a pénzt, ahol felépíthetik a szervezet székhelyét. Ennek érdekében csatlakoztak a Román Kereskedelmi Bankegyik kampányához is, ahol február 16-ig lehet anyagilag támogatni a projektet. 

 

banner_TfWzz7sC_300x250-HU.jpg
banner_Y04tqfmE_970x250_HU.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?