Az RMDSZ nem javasol minisztereket a Cioloș-kormányba

Határozottan cáfolta Kovács Péter ügyvezető elnök azt a sajtóértesülést, miszerint az RMDSZ Cseke Attila képviselőt javasolta egészségügyi miniszternek Dacian Cioloș kinevezett miniszterelnök kormányába.

Erről Mihai Gâdea beszélt csütörtök este az Antena3 Sinteza zilei című műsorában. A televíziós újságíró nem nevezte meg információi forrását. Ehelyett hosszasan ecsetelte, mekkora kárt okozott a volt RMDSZ-es egészségügyi miniszter a kórházak egy részének bezárásával.

Kovács Péter a Maszolnak elmondta, az RMDSZ álláspontja nem változott: Romániának olyan kormányra van szüksége, amelynek nem tagjai politikusok. „Korábban is elmondtuk nyilvánosság előtt, hogy Bogdan Aurescu kinevezését sem támogatjuk, mert korábban a külügyminiszter a PSD parlamenti jelöltje volt. Cseke Attila még inkább politikus, hiszen RMDSZ-es parlamenti képviselő, korábban RMDSZ-es egészségügyi miniszter volt” – fogalmazott az ügyvezető elnök. Hozzátette, a szövetségnek nem áll szándékában minisztereket javasolni Dacian Cioloș kinevezett miniszterelnök kormányába.

A Maszol megkeresésére Cseke Attila diverziónak nevezte az Antena3 híradását. Emlékeztetett arra, hogy amikor az RMDSZ legutóbb kormányra került, akkor "hírbe hozták" az egészségügyi minisztériummal. "Pedig akkor még csak nem is merült fel, hogy az RMDSZ megkapja az egészségügyi tárcát" – mondta a képviselő.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?