Bukaresti tragédia: a Maros megyei szórakozóhelyeket is szigorúbban ellenőrzik

Bár egy hónappal ezelőtt a Maros megyei Horea Sürgősségi Felügyelőség a prefektus kérésére ellenőrizte a szórakozóhelyeket, klubokat, a bukaresti tragédia után újabb ellenőrzési tervet dolgoznak ki, amely alapján ismét akcióba lépnek.

Erről Lucian Goga prefektus sajtóközleményben tájékoztatta a közvéleményt.  A prefektus a sürgősségi felügyelőség vezetőségével egyeztetve döntött az újabb ellenőrzésekről, akciótervről, hogy biztosan ne történhessen meg a bukarestihez hasonló tragédia.

A prefektus elégedetten nyilatkozott a sürgősségi rendszer működéséről, valamint a civil társadalom hozzáállásáról, sőt azt a következtetést is levonta, hogy az állami intézmények a helyzet magaslatán álltak, és “úgy működtek, ahogy kellett”.

Csak egy szabálytalanságot találtak

Dorin Oltean, a sürgősségi helyzetek felügyelőségének főnöke arról számolt be, hogy a megyében egyetlen esetben találtak szabálytalanságot, a „rendellenességet” ez lokál működési engedélye körül tapasztalták.

Hozzátette, folytatják az ellenőrzéseket, mert a megye területén lehetnek még olyan szórakozóhelyek, amelyek a szükséges engedélyek nélkül működnek. Dorin Oltean annyit elárult, hogy azokat a szórakozóhelyeket, amelyek engedély nélkül működnek, nehezebb feltérképezni.

A megyében a szórakozóhelyeken kívül az iskolákban is felmérték az E.On gázvállalat munkatársaival és a polgármesteri hivatalok küldötteivel közösen, hogy fennáll-e a baleset veszélye, megfelelően működnek-e a fűtési berendezések.

Marosvásárhelyen a Jazz&Blues Club az egyik olyan szórakozóhely, amely jellegében hasonlít a bukaresti Colectiv klubhoz, ahol a tragédia történt. A népszerű klubban rendszeresen szerveznek kulturális rendezvényeket, színházi előadást, könyvbemutatót, vitaestet, különböző koncerteket.

A klub vezetője a sajtónak nyilatkozva úgy fogalmazott, nincs mitől tartaniuk, hiszen a helyet kellőképpen felszerelték tűzvédelmi eszközökkel, és más biztonsági intézkedések is léteznek a pincehelyiségben kialakított termekben. Biztosított, hogy nem használnak gyúlékony szigetelőanyagokat, a klub pedig kellő számú vészkijárattal rendelkezik. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?