Tűzoltók ellenőrzik az ország összes szórakozóhelyét

Jövő héttől a tűzoltóság a rendőrséggel együttműködve ellenőrzi az ország valamennyi szórakozóhelyét. A tűzvédelmi szabályok betartását vizsgálják– közölte vasárnap Raed Arafat.

A belügyi államtitkár-helyettes tájékoztatása szerint a tűzoltókból és rendőrökből álló ellenőrző csoportok végigjárják a klubokat, diszkókat, mozikat, bárokat, bevásárlóközpontokat vagy akár a templomokat is, vagyis azokat a zárt létesítményeket, amelyekben rendszeres az embertömegek jelenléte.

Erről a bukaresti tűzvész által kiváltott helyzetet kezelő kormányzati munkacsoport döntött. „A tűzoltók választják ki azokat a létesítményeket, amelyeket fontosnak tartanak ellenőrizni. Szükség esetén bírságolnak is. A rendőrök csak a biztonságukra vigyáznak” – magyarázta Arafat.

Mint ismert, az eddig 30 halálos áldozatot követelő tűzvész a Colectiv nevű bukaresti klubban ütött ki péntek este. A létesítmény tulajdonosai egy 80 ülőhellyel rendelkező terem működtetésére kaptak egy évvel ezelőtt engedélyt a kerületi polgármesteri hivataltól.

A törvény értelmében csak a 100 főnél nagyobb befogadóképességű vendéglátóhelyeknek kell külön tűzrendészeti engedélyt kérniük. A Colectiv klubban rendszeresen tartottak olyan koncerteket, amelyeken több százan vettek részt.

Kapcsolódók

Kimaradt?