Sorin Cîmpeanut nevezte ki az államfő ügyvezető kormányfőnek

Nem a szociáldemokraták által javasolt Mircea Dușát, hanem Sorin Cîmpeanu oktatási minisztert nevezte ki az államfő ügyvezető kormányfőnek. Ezt Klaus Johannis csütörtöki sajtónyilatkozatában jelentette be.

FRISSÍTÉS: A kormány megkezdi a jövő évi költségvetés tervezetének kidolgozását – ígérte csütörtökön, a kinevezése utáni első sajtónyilatkozatában az ideiglenes miniszterelnök. Sorin Cîmpeanu kiegyensúlyozott, párbeszédre nyitott kormányzást ígért a korlátozott idejű mandátuma alatt. A politikai pártok támogatását kérte munkája elvégzéséhez.

Az államfő közölte, hogy aláírta a Victor Ponta miniszterelnök lemondásának tudomásul vételéről, illetve az ideiglenes miniszterelnök kinevezéséről szóló elnöki dekrétumokat. Elmondta azt is, hogy nem csak a politikai pártok, hanem a civil társadalom képviselőivel is konzultálni szeretne, mielőtt meghozná döntését az új miniszterelnök-jelölt személyéről.

Sorin Cîmpeanu az alkotmány szerint legtöbb 45 napig maradhat miniszterelnök. Mandátuma idején a kormány nem hozhat fontos döntéseket, hatásköre az ország igazgatására szorítkozik. Az ideiglenes kormányfőt 2014 decemberében nevezték ki oktatási miniszternek a Konzervatív Párt javaslatára. Nem tagja egyetlen pártnak sem. Kinevezése előtt az Agrártudományi Egyetem rektora volt. Az Agrártudományi Egyetem talajjavító és környezetmérnöki szakán végzett 1991-ben, 2000-ben ugyanott doktorált. A 47 éves egyetemi tanár kutatóként kezdte pályafutását, 2003 óta franciaországi egyetemeken (Lille, Toulouse) is előad.

Klaus Johannis péntek délutánra várja hivatalába a civil társadalom képviselőit, de nem pontosította, hogy kiket hívna meg a konzultációra. Mindössze utalt arra, hogy nagyon fontos számára "az utca" véleménye. A keddi és szerdai tüntetésekről megjegyezte: elégedettséggel tölti el, hogy a demonstrációk békések voltak. „Láttalak, hallottalak titeket, számon fogom tartani a követeléseiteket" – üzente a tüntetőknek.

Klaus Johannis csütörtökön kezdi konzultációsorozatát a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról. Délután sorrendben a Szociáldemokrata Pártot, a Nemzeti Liberális Pártot, az RMDSZ-t, majd a kisebbségek parlamenti frakcióját várja Cotroceni-be. Péntek délelőtt a Románia Haladásáért Országos Szövetség, majd az ALDE delegációját fogadja.

Az alkotmány szerint Klaus Johannis államfő a parlamenti pártokkal folytatandó konzultáció után nevezi meg az új miniszterelnök-jelöltet, akinek tíz napon belül kell kormányt alakítania. Ha hatvan nap alatt két kormányalakítási kísérlet is sikertelenül végződik, az államfő feloszlathatja a parlamentet, és előre hozott választásokat írhat ki.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?