Kerek évfordulót ünnepel a szenvedélybetegek Bonus Pastora

A Bonus Pastor Alapítvány 2005 óta működtet Magyarózdon Terápiás Otthont, ahol különböző szenvedélybetegségekből segítenek kigyógyulni az elkötelezett munkatársak. Vasárnap összetett programsorozattal ünneplik az ország egyetlen magyar nyelvű, hosszútávú terápiát is kínáló intézményének tízéves fennállását.

„Megnyitása óta több mint 260 szenvedélybeteg fogadására volt kiváltságunk a hosszútávú terápiás program keretén belül, akik közül fele arányban jelenleg is szermentes életet folytatnak" - fogalmaz dr. Horváth Levente lelkipásztor, a Bonus Pastor Alapítvány (BPA) elnöke.

Az ünnepélyre érkezőket 10 órától várják teával és kávéval a Pekri kastélyban, amelynek tulajdonképpen tágas magtárát alakították át Terápiás Otthonná. A közelben lévő helyi református templomban 11 órakor kezdődik a hálaadó istentisztelet, amelyen Kató Béla erdélyi református püspök hirdeti az igét. Ezt követően a BPA elnöke vezetésével tekinthetünk vissza a Terápiás Otthon múltjára, és ehhez kötődően tart beszámolót Adorján Éva, a Terápiás Otthon igazgatója is. Függőségükből Ózdon szabadultak személyes történeteit is hallhatjuk a templomban.

12:45-kor sajtókonferencia kezdődik és fotókiállítás a Drogterápiás Otthon 10 éves történetéről. 13:30-kor, immár ebédidőben szeretetvendégségre kerül sor a Pekri kastélyban. 14:15-től a Drogterápiás Otthont mutatják be az érdeklődőknek. 15 órától pedig alternatív programok következnek: előadás hallgatható a Portage terápiás modellről, illetve egykori kliensek faggathatók a bennük végbement változásokról.

A szervezők kérik a részvételi szándék jelzését az office@bonuspastor.com e-mail címen vagy a 0265.254.460, 0752.246.860 (Borzási Péter) telefonszámon csütörtökig, szeptember 17-ig.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?