Műmelleket tétetett a Párizsban összelopkodott pénzből a román „tolvajkirálynő”

Hétfőn folytatódott Párizsban a „tolvajok királynőjének” is becézett román bűnbanda fejének pere.

A francia főváros leglátogatottabb turisztikai látványosságainál – többek között az Eiffel-toronynál – tevékenykedő, főleg ázsiai turistákat kifosztó két bűnszövetkezet 17 vádlottjának meghallgatása pénteken kezdődött. A két bandavezért, a 26 éves Mariana Gândacot (becenevén Cincát) és a 36 éves Sandra Baciut, a „tolvajok királynőjét” is meghallgatták.  

A Le Parisien szerint Cinca azzal védekezett, hogy ő egyszerűen csak tolvaj, de nem bandavezér, és társai csak kis összegeket loptak, saját szakállukra. Állításait a 2005-2013 közötti banki pénzátutalások cáfolják. Ezek szerint az említett időszakban a banda tagjai 414 alkalommal küldtek haza összesen 700 ezer eurót. Az összelopkodott pénzből Romániában házakat, földterülteket, luxusautókat vásároltak.

A másik banda főnöke, Sandra Baciu ennél izgalmasabb dolgokra költötte a pénzt: vízimotort vásárolt és szilikonmelleket tétetett magának. A Le Parisien szerint Baciunak még a Louvre múzeum egyik őrét is sikerült megvesztegetnie. Az őr állítólag beleszeretett a nőbe, és 10 ezer eurót kapott tőle, hogy a banda nyugodtan tevékenykedhessen a múzeumban.

Sandra Baciu egy telefonbeszélgetés során azzal kérkedett, hogy képes két hét alatt akár 100 ezer eurót is összelopkodni Párizsban. A nő és bűntársai akár tíz év, az elcsábított múzeumőr pedig hét év börtönt kaphat tettéért.

A román bűnbandát még 2013 végén tartóztatták le Párizsban. A bíró a perük kezdetén ironikusan megjegyezte: annyira elkápráztatta őket a  La Gioconda (Mona Lisa), hogy háromnaponta jöttek megnézni a híres festményt a Louvre-ban.

Kapcsolódók

Kimaradt?