Naponta 4000 eurót lopott össze a román tolvajbanda Párizsban

Kilenc hónapos nyomozás után leplezett le a francia rendőrség egy román tolvajbandát, amely az Eiffel-tornyot látogató turistákat fosztogatta rendszeresen. Mint ismert, korábban Párizs jelképét be is kellett zárni a zsebtolvajok ellen tiltakozó alkalmazottak sztrájkja miatt.

Az Index által idézett Local című lap arról közölt cikket, hogy hogyan dolgoznak ezek a tolvajok, és miképpen keresnek meg akár 4000 eurót is egy nap alatt. Mint kiderült, a banda tagjai átlagos turistaként öltözködtek és viselkedtek, néha még belépőjegyet is vásároltak a toronyba, mivel a legtöbb látogató nagyon vigyáz az értékeire lent, de fent a toronyban már kevésbé.

A tolvajok több módszert is alkalmaztak. Az egyik a szelfitrükk volt. Miközben a banda egyik tagja szelfit készít magáról, feltartva ezzel az áthaladó turistát, addig társa a turista zsebeit, táskáit vizsgálja át. Az áldozatot néha úgy tartóztatták fel, hogy kérdeztek valamit tőle, akár az Eiffel-toronnyal kapcsolatban.

A most letartóztatott tolvajok mindig csapatban dolgoztak. A feltartón és a kizsebelőn kívül egy harmadik személyt is bevontak, aki a neki átadott pénztárcával nyugodtan leléphet. Mert lehet, hogy a kirabolt turista észreveszi, hogy valami nincs rendben, de a mellette álló gyanús alakoknál természetesen nincs semmi, ami az övé volt.

A tolvajok sosem tartózkodtak egy helyen, egy lakásban sokáig. Legtöbbször hotelekben szálltak meg, sokszor luxuskörülmények között, sokszor pedig taxival mentek a „munkahelyükre”. A lopott pénzt a banda tagjai a lehető leghamarabb átutalták, legtöbbször Western Unionon keresztül Romániába, ahol a banda feje befektette az összeget.

Kapcsolódók

Kimaradt?