Két utcai késelés árnyékolta be a kézdivásárhelyi napokat

Két utcai késelés árnyékolta be a kézdivásárhelyi napokat – tájékoztatott a helyi rendőrség.

 Vasárnap hajnalban egy ünneplésből hazafele tartó házaspárt támadtak meg, ugyanaznap este pedig egy 20 éves fiatalemberbe kötöttek bele, és szúrták meg.

Nicoleta Marin, a helyi rendőrség szóvivő elmondta, egy 25 éves fiatalember élettársa társaságában vasárnap 1:50-kor hazafele tartott a városnapi rendezvényekből, amikor a Millénium parkban beléjük kötött három, 16 és 20 év közti fiatalember.  Egyikük bicskával szúrta meg az áldozatát, akit sérülései miatt kórházba kellett szállítani.

A rendőrség később azonosította az elkövetőket, gyilkossági kísérlet vádjával indítottak ellenük eljárást. A Kovászna megyei törvényszék dönt a 30 napos előzetes letartóztatásukról.

Egy fiatalembert mellkason és vesetájékon szúrtak

Ugyancsak vasárnap este, kevéssel tíz óra előtt a kézdivásárhelyi Bem József utcát a Molnár Józsiás parkkal összekötő 33-as udvartérben szúrtak mellkason egy 20 éves férfit. Értesülésünk szerint az áldozatot a pillanatokon belül helyszínre érkezett Kovászna megyei Vöröskereszt és a Salvatore Egyesület önkéntesei látták el.

A fiatalember erősen vérzett, és légzési nehézségei voltak. Annyit el tudott mondani, hogy nem ismerte támadóját, aki belekötött és pillanatok alatt mellkason szúrta. Amikor az áldozat menekülni próbált, a késelő vesetájékon ismét megszúrta.

Néhány perccel az incidens után a rendőrök is a helyszínre érkeztek, a csendőrök pedig lezárták az utcát, hogy az áthaladó tömeg ne zavarja a segítséget nyújtókat. Az áldozatot mentővel szállították a kézdivásárhelyi kórházba, ahonnan a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba továbbították, élete nincs veszélyben. Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő elmondta, az ismeretlen tettes ellen eljárást indítottak.

Kapcsolódók

Kimaradt?