Elérhető a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalom programtervezete

Elérhető már, de nem végleges a kézdivásárhelyi városnapok programtervezete – közölték a maszol.ro-val a szervezők. Az augusztus 26–30. között zajló rendezvény ugyanis a későbbiekben még bővülhet programpontokkal és az időpontok is módosulhatnak néhány esetben.

A www.oszisokadalom.ro honlapon már megtekintkető a rendezvény részletes programtervezete, egyelőre összesített formában, de a hét folyamán helyszínekre szedve is elérhetővé válnak a programok – ígérik a szervezők. Az összesített program összesen tizenegy helyszín eseményeit gyúrja össze, ezek mindegyikén zajlik majd valamilyen tevékenység. A Borudvar és az ifjúsági udvar programjainál még lesznek pontosítások, ahogyan a Kreatív Lounge helyszíneit is a későbbiekben jelölik meg.

Az Urbanizé kertje már vár

Az viszont tény, hogy a Vigadó udvarán idén is hatalmas buli lesz. A jól megszokott helyszínen óriási sátor, valamint gondosan és trendin berendezett tér várja majd az éjszakai baglyokat, és természetesen kedvelt együttesek és lemezlovasok.

Pénteken az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő sZempöl Offchestra uralja majd a terepet. A csapat tagjainak „foglalkozásából” (film, színház) adódik, hogy zenéjük nem marad meg a hagyományos zenei gondolkodás és struktúrák keretei között. A csapatban két vj is helyet kapott, akik élő vetítéseket használnak, ezáltal olyan audio-vizuális eseménnyé alakítva a koncerteket, mely egyedülállónak mondható Erdélyben. És ami a legfontosabb, hogy koncertjeiken sipp-supp táncra pördítenek mindenkit.

Először jön Kézdivásárhelyre az ország egyik legismertebb elektronikus zenei együttese, a Şuie Paparude, akik szombaton lesznek az Urbanizé Garden vendégei. Aki látta-hallotta őket élőben zenélni, az tudja: jöhetnek és mehetnek a világsztár dj-k, de a Şuie hajnali live szettjeit még senkinek sem sikerült überelnie.

A Şuie után sem lesz pihenés, a fesztiválok közkedvelt lemezlovasa, ShiveR jön ismét a székelyföldi városba, akit nem szükséges bemutatni a kézdivásárhelyi közönségnek, hiszen tavaly is bebizonyította, hogy ha ő forgatja a lemezeket, a buli rosszul nem sikerülhet – írják a szervezők a maszol.ro-nak küldött közleményükben. 

Kimaradt?